Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kivonják Irakból a nemzetközi erőkben szolgáló ukrán katonákat

Kivonják Irakból a nemzetközi erőkben szolgáló ukrán katonákat - döntötte el kedden az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács.


Dátum: 2005-03-02 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:10.952088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben a hónapban kezdődik el az 1650 ukrán katona szakaszos hazavezénylése, és a tervek szerint októberre ér véget. Az első szakaszban, március 15-én 150 ukrán katona hagyja el az arab országot - közölte újságírókkal Anatolij Gricenko védelmi miniszter.

A védelmi, a külügy- és a belügyminisztert, valamint más magas rangú tisztségviselőket tömörítő Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács Viktor Juscsenko elnök vezetése alatt "alapos megfontolás után döntött" az iraki misszió befejezéséről - mondta Borisz Taraszjuk külügyminiszter.

Az ukrán béketeremtő alakulatok 2003 augusztusában kezdték meg tevékenységüket a háború után talpra állni próbáló arab országban. 18 ukrán katona vesztette életét, mintegy 30 sebesült meg a küldetés során.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek