Az egri Fidesz is az államháztartási tartalék felszabadítása mellett
Az egri Fidesz támogatja a debreceni polgármesternek az államháztartási tartalék felszabadítására vonatkozó javaslatát - közölte a fideszes önkormányzati képviselőket tömörítő közgyűlési frakció vezetője szerdán Egerben.
Dátum: 2005-03-02 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:16.165773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Löffler Erzsébet, a Szövetség az Egriekért önkormányzati frakció vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: arra kérik a város szocialista polgármesterét, hogy országgyűlési képviselőként támogassa Kósa Lajos Debrecen polgármesterének azt a javaslatát, hogy amennyiben a parlament október 31-ig nem fogad el
pótköltségvetést, szabadítsák fel az államháztartási tartalékot az önkormányzatok javára.
A helyi politikus hangsúlyozta, hogy az egri költségvetés első fordulójának tárgyalása során kiderült, hogy a város 2005-ben 1.1 milliárd forintos hiánnyal számol, ami csak hitelből pótolható.
Ebben a helyzetben, csupán a közalkalmazottak 2-4 százalékának elbocsátása és az iskolák, óvodák költségvetésének megkurtítása teszi lehetővé a takarékoskodást.
"Olyan présben vagyunk, ami tovább nem szorítható, nem csavarható" - fogalmazott a frakcióvezető.
Az államháztartási hiány felszabadítása ugyanakkor 155 millió forintot jelentene Eger számára - mondta Löffler Erzsébet.
MTI - fideszfrakcio.hu