Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránit

Egymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránit ingatlanfejlesztési Részvénytársaság, amely a román fővárosban egész városrészt kíván beépíteni.


Dátum: 2005-03-02 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:17.106803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bukaresti városközpontot és más romániai városokat érintő beruházási terveiről a cégcsoport legjelentősebb résztulajdonosai tájékoztatták a román fővárosban tartott fogadás keretében a romániai kormánytagokat, az üzleti és politikai élet szereplőit, valamint a sajtó meghívott képviselőit.

A multifunkcionális városközpont 104 ezer négyzetméteres területet foglal majd el a város egyelőre foghíjas központjában, a tervek szerint helyet kapnak benne bevásárló- és szórakoztatóközpontok, kulturális létesítmények, irodaházak, szállodák és parkolóházak. A rendkívül látványos, pazar külsőségekkel megrendezett fogadáson a cégcsoport, két jelentős résztulajdonosa, Peter Munch és Lord Nathaniel Rothschild bejelentette: úgy tekintenek Romániára, mint a bővülő Európai Unió keleti kapujára.

A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a TriGránit bukaresti beruházásának értéke közel egymilliárd euró lesz. A nemzetközi cégcsoport azonban nemcsak a fővárosra korlátozza terveit.

Kolozsváron például hamarosan hozzákezd egy Pólus Center építéséhez, ezen kívül csaknem 10 romániai városban, így Brassóban, Crajován és Pitesti-ben és a Fekete-tenger partján lévő Konstancán is jelentős ingatlan-együtteseket készül felhúzni.

A TriGránit a Kelet-közép-európai térségben Magyarországon valósította meg legnagyobb értékű projektjeit Demján Sándor vezetésével. Demján résztulajdonosként maga is jelen volt a bukaresti eseményen. Mint az MTI-nek a helyszínen elmondták: a cégcsoport magyarországi szellemi bázisát is fel kívánja használni romániai, bulgáriai és horvátországi beruházásainak valóra váltásához. A TriGránit bukaresti terveinek bejelentésével akarta jelezni romániai piacra lépését - mondták a cég illetékesei.

A TriGránit vezető embereit Bukarestben fogadta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök és két helyettese, Markó Béla és George Copos.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek