Merjünk nagyok lenni: támogatásra találtak a Fidesz adócsökkentési tervei
A Fidesz munkabarát adócsomagjának elképzeléseivel többségében egyetértettek azok munkaadói és kamarai képviselők, akikkel szerdán folytatott tárgyalásokat a frakció gazdasági kabinetje. Varga Mihály a kabinet vezetője a konferencia után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a társasági adó vagy az iparűzési adó kérdésében a munkaadók képviselői árnyaltabban látták a helyzetet, de alapvetően támogatták a Fidesz versenyképességet szolgáló elgondolásait.
Dátum: 2005-03-02 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:20.389028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály elmondta, a Fidesz törvénymódosításainak célja Magyarország versenyképességének javítása. Az ország fordulóponthoz érkezett, a következő 5-10 évben derül ki, hogy az unión belül a felzárkózó vagy a lemaradó országok között lesz. Az unió nem garantálja a sikert - jegyezte meg a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője.
Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke elmondta: a megbeszélésen mindenki egyetértett abban, hogy minél hamarabb szükség van az áfakulcsok csökkentésére, abban azonban már eltértek az álláspontok, hogy a kormány által javasolt egykulcsos, vagy a Fidesz adócsomagjában szereplő többkulcsos áfarendszert vezessék-e be. Széles Gábor véleménye szerint a Fidesz javaslata előnyösebb, kevesebb komplikációt okoz, míg az egykulcsos rendszer hátrányosan érinthet bizonyos ágazatokat, például az idegenforgalmat.
Széles Gábor közölte: a résztvevők egyetértettek a Fidesznek azzal a javaslatával, hogy a idejétmúlt iparűzési adót meg kell szüntetni, és helyette más megoldást kell találni az önkormányzatok finanszírozására. Véleménye szerint ebben a kérdésben a Fidesz javaslata, miszerint az iparűzési adó 100 százalékát lehetne leírni a társasági adóalapból, elmozdulást jelenthet.
Kitért arra, hogy a konferencián szóba került a kamatadó kérdése, amelyről szintén ellentétes álláspontok fogalmazódtak meg: volt, aki a bevezetés mellett érvelt, mások viszont azt mondták, nem lenne szerencsés az újabb adófajta beemelése, ameddig a költségvetési hiány finanszírozása - megtakarítások hiányában - főként külföldi forrásokból történik. A Fidesz társasági adóval kapcsolatos javaslatát vegyesen ítélték meg a részvevők: többen úgy ítélték meg, hogy a versenyszemlélettel szembe menne, és esetleges visszaélésekre is lehetőséget adna az a megoldás, hogy a százmilliós éves árbevétel alatti cégeknél a társasági adó 16-ról 8 százalékra csökkenjen.
Széles Gábor hangsúlyozta, a tárgyaláson egyetértettek abban, hogy az adótörvények módosítása mellé olyan gazdaságpolitikát lehet állítani, amely biztosítja, hogy 1-2 éven belül helyreáll a költségvetés egyensúlya. Mint mondta, az adócsökkentési javaslatokat, csak hiteles gazdaságpolitikai elképzelések mellett lehet támogatni, hogy ne következzék be az, aminek a következményeit mai napig nyögi a költségvetés.
Némethy László, az Amerikai Kereskedelmi Kamarák Magyarországi Tagozatának elnöke a megbeszélés után azt mondta, hogy az áfát több lépésben, több éven keresztül kell csökkenteni, és ezzel párhuzamosan az állam hatékony karcsúsítását is el kell végezni. Az elnök szintén megemlítette az iparűzési adó eltörlésének fontosságát, és az önkormányzati finanszírozási rendszer átalakításának szükségességét.
MTI - fideszfrakcio.hu