Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fecskeházat adtak át Mórahalmon

A Széchenyi Terv pályázatán nyert 16 millió forintos támogatással épült fecskeházat adtak át pénteken a Csongrád megyei Mórahalmon.


Dátum: 2002-08-09 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:37.901349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 20 millió forintos beruházás keretében négy, egyenként 40 négyzetméteres garzonlakás épült fel. A város 4 millió forint önerőt biztosított az építkezéshez.

Nógrádi Zoltán, a település polgármestere elmondta: a város képviselőtestülete három évvel ezelőtt fogalmazta meg lakáspolitikai elveit, amelynek egyik kiemelt célja a fiatal házasok lakáshoz juttatásának támogatása.

A fecskeházak lakói mindaddig élhetnek a lakásokban, amíg teljesítik az önkormányzat által támasztott feltételeket.

Ennek keretében ösztönzik őket az előtakarékosságra: ha elhagyják a fecskeházat, az addig összegyűjtött összeg 30 százalékát vissza nem térítendő támogatásként kapják meg - mondta.

Az elkészült lakásokból kettőt már önkormányzati döntéssel odaítéltek a használóknak, a fennmaradókról augusztus végén dönt a képviselőtestület.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek