Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túri-Kovács Béla: az agrárminiszternek mennie kellene

A Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint az agrártárca "mély illegalitásra" jellemző forgatókönyvet dolgozott ki a gazdatüntetés semlegesítésére; ebben a helyzetben a világon mindenhol le kellene mondania a miniszternek - ezt Túri-Kovács Béla közölte szerdán, Gyöngyöspatán.


Dátum: 2005-03-02 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:22.969791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A világon bárhol (...) ha egy ilyen helyzet előáll és egyértelművé válik, hogy egy miniszter (...) egy olyanfajta (...) megbeszélést tart, amelyet (...) csak mély illegalitásban tartottak valamikor (...) akkor (...) annak az embernek mennie kellene mindenhol a kormányból - fogalmazott egy sajtótájékoztatón a Fidesz országgyűlési képviselője.

A politikus szerint az agrártárca vezetése már február elején tervet dolgozott ki arra az esetre, ha a tiltakozó akciókra sor kerül. A tárca teljes vezérkarának részvételével tartott megbeszélésről szóló emlékeztető pedig a Fidesz birtokába került.

Eszerint, a demonstrációk megelőzése érdekében a minisztérium vezetői egy olyan, többségében a kormányoldalt támogató civil szervezetek képviselőiből álló grémium összehívását tervezték, amellyel elfogadtathatják a saját javaslataikat.

Ezt követően a javaslatokat, már mint a gazdaszervezetek által támogatott elképzeléseket mutatták volna be a sajtón keresztül. Amennyiben a demonstrációra ennek ellenére is sor kerül, akkor pedig arra kell törekedni, hogy kifárasszák a gazdákat, majd olyan megállapodást kell elérni, amelynek pontjai szerepelnek a kormányzat eredeti elképzelései között és semmilyen többletforrást nem igényelnek a költségvetésből - ismertette a jegyzőkönyv tartalmát Túri-Kovács Béla.

Szerinte a végső megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a kormányzatnak, minden évben március 31-ig ki kell fizetnie az agrártámogatások teljes összegét, illetve, hogy a kormánynak eleget kell tennie az intervenciós kötelezettségének. Ugyanis az agrártárca által sokat emlegetett április 30., mint a támogatások kifizetésének határideje csupán végső határidő, a kifizetésekre előtte is sor kerülhet - mondta az ellenzéki politikus.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek