Elhunyt Hegyi György, a bécsi magyar katolikusok lelkipásztora
Elhunyt Hegyi György atya, a Bécsi Római Katolikus Magyar Lelkészség lelkipásztora, temetése március 9-én lesz. Az 1986 óta Bécsben élő, 65 éves pap halála váratlanul következett be február 23-án - jelentette szerdán a Kathpress osztrák hírügynökség.
Dátum: 2005-03-02 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:23.598067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegyi György 1972-ben került Hollandiába, s attól kezdve kilenc éven át végezte a hollandiai és belgiumi magyarok lelki gondozását. Marosi László halála után, 1982-től átvette a Szolgálat című folyóirat szerkesztését és kiadását, majd négy évvel később, amikor a laptulajdonos jezsuiták Klagenfurtból Bécsbe költöztek, ő is az osztrák fővárosba ment, majd a nyugdíjba vonuló Radnai atya örökébe lépve elvállalta a magyar lelkészség vezetését.
Hegyi György 1986 óta viselte gondját a bécsi katolikus magyar hívőknek. A lelkipásztor temetésére március 9-én 13 órakor kerül sor a bécsi központi temetőben.
MTI - fideszfrakcio.hu