Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuschlag holokauszt-viccelődésének nem ment híre Amerikába

Bár vizsgálja az antiszemitizmust, kimaradt az amerikai külügyminisztérium Magyarországról készített jelentéséből, hogy a volt szocialista képviselő a holokauszt áldozataival viccelődött - mutat rá a HírTV honlapja. Az amerikai külügyminisztérium több magyarországi emberi jogi, civil szervezettől, kapott adatokat.


Dátum: 2005-03-02 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:25.479490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai külügyminisztérium szerint, csökkenő mértékben ugyan, de a sajtóban még mindig jelen van az antiszemitizmus. Ezt a Távirati Iroda is kiemelte a jelentésről készített összefoglalójában, név szerint megemlítve a Magyar Demokrata hetilapot és a Magyar Rádió Vasárnapi Újságját. Az MTI a Tilos Rádiót viszont már kihagyta az összefoglalóból, pedig az eredeti, angol szövegben megemlítik a rádió keresztényellenes megnyilvánulását. Az viszont az eredeti jelentésből is kimaradt, hogy Zushlag János volt szocialista képviselő a holokauszt áldozataival viccelődött a Terror Háza előtt.

A teljes cikk a HírTV honlapján olvasható

Kapcsolódó elemek