Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bíróság előtt a tízparancsolat

Az amerikai kultúrharc egyik legvitatottabb kérdéséről dönt a szövetségi legfelsőbb bíróság: elhelyezhető-e középületekben a tízparancsolat táblája.


Dátum: 2005-03-03 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:27.086531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság a CNN hírtelevízió beszámolója szerint szerdán kezdte meg az ügy mérlegelését két konkrét eset alapján. A kérdés az, hogy a tízparancsolat jelenléte a középületekben kimeríti-e a vallás alkotmányosan tiltott állami támogatását, vagy csak az amerikai erkölcsi hagyományok és jogrendszer kialakulásában játszott történelmi szerepének műalkotásban testet öltő jelképe. Sok ezer amerikai településen állítottak fel tízparancsolatot a köztereken, a városházán vagy a bíróság épületében. A szövetségi legfelsőbb bíróságon Mózes látható a kőtáblával.

A legfőbb bírák két konkrét esetet vizsgálnak meg: Kentucky államban két megyei bíróság falára is kifüggesztették a tízparancsolat egy régi angol bibliaváltozatból való másolatát különféle történelmi dokumentumok és jelképek, így a függetlenségi nyilatkozat társaságában. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) perre vitte az ügyet, amely végül a szövetségi legfelsőbb bíróság elé került.

Texasban egy magánszemély indított pert amiatt, hogy az állami törvényhozás épületének a területén 1961-ben magánadományokból felállítottak egy két méter magas emlékművet, amelyen az a szó látható, hogy tízparancsolat, valamint egy Dávid-csillag, egy Krisztus-jelkép és az a mondat, hogy "Én vagyok az Úr, a te Istened". A felperes szerint az emlékművel az állam átlépte az egyházat az államtól elválasztó vonalat.

George Bush amerikai elnök kormányának állásfoglalása szerint a tízparancsolat elhelyezhető állami tulajdonú épületekben, ingatlanon és tereken, s a felmérések szerint ez a véleménye a lakosság nagy többségének is. A szövetségi legfelsőbb bíróság 1980-ban kitiltotta a tízparancsolatot az állami iskolákból, de az ügyben nagy óvatossággal fog eljárni.

A tízparancsolatnak a keresztény, a zsidó és a muzulmán vallásban egyaránt fontos helye van, a legtöbb felekezet mégsem szólalt meg a vitában, mindenekelőtt azért, mert az megosztja a híveket. A római katolikus egyház és a déli babtisták hallgatnak. Ortodox zsidó csoportok elvileg támogatják a tízparancsolat jelenlétét a középületekben, a reformszárny viszont ellenzi. A muzulmánok nem foglaltak állást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek