Új Szó: mélyponton a magyar-magyar viszony
Nehezen értelmezhető a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája a kettős állampolgárság kérdését vizsgáló magyarországi népszavazás óta - vélekedik csütörtöki kommentárjában a Pozsonyban megjelenő Új Szó.
Dátum: 2005-03-03 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:29.292932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kommentárjában a lap főszerkesztője így ír: "A durva népszavazási ellenkampány, a referendumot követő kétségbeeséssel vegyes össznépi felháborodás, a szabadkai csonka Máért kemény hangvételű zárónyilatkozata után Gyurcsány Ferenc kormánya kapkodni kezdett, látszatmegoldásokat kínálva a csalódott határon túli magyar közösségeknek. A Magyarok Világszövetsége által generált csapdahelyzetből pedig csak felelős nemzetpolitika felmutatásával tudnának elegánsan kihátrálni. Ilyenjük azonban (egyelőre) nincs." Mint a lap írja, köszönőviszonyban sincs egymással az, amit a magyar kormánybiztos, Avarkeszi Dezső és egyik szlovákiai tárgyalópartnere, Duray Miklós nyilatkozott a felek keddi budapesti egyeztetéséről. Nevezetesen hogy amíg Avarkeszi szerint a határon túliak örömmel fogadták a lassú honosítási eljárás felgyorsítását célzó magyar kormányjavaslatot, addig Duray, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető elnöke a lap megkeresésére az egyeztetést egyszerűen zsákutcának nevezte.
Ezzel szemben az Új Szóban "számtalanszor leírtuk már" - így a cikkíró -, hogy "a szlovákiai magyarok túlnyomó többségének esze ágában sincs tartósan Magyarországra települni, pláne nem állampolgárságért folyamodni". A lap egy felmérés adataival támasztja alá, hogy Szlovákia-szerte mindössze hatvanan igényelték a munkahelykereséshez folyósított költözési támogatást.
MTI - fideszfrakcio.hu