Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt visszautasítja az őt ért vádakat

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az SZDSZ eszközként használ bizonyos rétegeket - a homoszexuálisokat, a drogosokat -, hogy valahogy összekaparja a következő országgyűlési választásokra az öt százalékot. A képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján határozottan visszautasította és kikérte magának, hogy néhány publicista a kereszténydemokrata rendezvényen elhangzott kijelentéseit összefüggésbe hozta a zsidósággal.


Dátum: 2005-03-03 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:30.587686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapesti sajtótájékoztatóján a politikus úgy vélekedett, hogy az SZDSZ-nek elfogyott a levegője Gyurcsány Ferenc miniszterelnök neoliberális, szocialista vonala miatt. A szabad demokraták álhumanizmust képviselnek, a kereszténydemokraták pedig keresztény humanizmust, amivel a házasság szentségét, a családokat, illetve a gyermekek jogait védik - jelentette ki.

Semjén Zsolt a csütörtöki sajtótájékoztatón határozottan visszautasította és kikérte magának, hogy néhány publicista a kereszténydemokrata rendezvényen elhangzott kijelentéseit összefüggésbe hozta a zsidósággal. Értékelése szerint ez teljes vallástörténeti tudatlanság, a zsidó vallás ugyanis elutasítja a homoszexualitást, a drogokat és az abortuszt. Semjén Zsolt kifejtette, hogy ő nem akarja diszkriminálni sem homoszexuális, sem drogfogyasztó polgártársait, de álláspontja szerint nem kell többletjogokat kapniuk. Inkriminált szavaira magyarázatként elmondta: az SZDSZ internetes portálján egy ezer sebből vérző ország 44 "sorskérdése" közül hét foglalkozik a homoszexuálisokkal.

Semjén Zsolt bírálta Horn Gábor és Gusztos Péter szabad demokrata politikus mellett Fodor Gábort, aki - elmondása szerint - egyik nyilatkozatában pedofíliával vádolta a katolikus papságot, természetellenesnek nevezve a papi nőtlenség, a cölibátus intézményét. A képviselő szerint az SZDSZ nem törődik az általa felvetett kérdések következményeivel, nem beszél például a melegek házasságának összefüggésében arról, hogy engedélyezné-e a muzulmán többnejűséget vagy a csoportos házasságot, amik következnének abból, hogy nemcsak egy férfi és egy nő köthet házasságot. A melegek házassága, illetve gyermek-örökbefogadási joga, valamint a drogliberalizáció sértené a gyermekek szellemi és fizikai fejlődéséhez fűződő jogát - mondta.

Semjén Zsolt értékelése szerint az SZDSZ-nek ő áll az útjában az egyházfinanszírozási koncepciónak nevezett példátlan egyházellenes kampány megvalósítását illetően. Az SZDSZ - mondta - alapjogokat sértene, illetve diszkriminálná a vallásos embereket azzal, hogy megszüntetné az egyházi iskolák állami kiegészítő támogatását, ezzel 40 százalékkal csökkentve a költségvetésüket, valamint ugyanígy megvonná a kistelepülési lelkészek és az elhagyott zsidótemetők támogatását, valamint megszüntetné az iskolai fakultatív hittanoktatás állami támogatását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek