Ketten voltak a kigyulladt Windsor Házban
Ketten tartózkodtak a madridi Windsor Ház nevű irodaépületben a helyi rendőrség megállapítása szerint február 13-ra virradóan, amikor a toronyház lángok martalékává vált - írta csütörtöki számában az El País című napilap.
Dátum: 2005-03-03 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:34.187482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A spanyol főváros történetének egyik legsúlyosabb tűzvészében személyi sérülés nem történt. Egy amatőr videofelvételen viszont látszik, amint két ember árnyéka mozog a 31 szintes toronyház 12. emeletén, az amerikai Deloitte könyvvizsgáló cég irodájában, két órával azután, hogy a tűzoltók evakuálták az épületet. "A felvétel biztosan nem manipulált és kizárt, hogy amit rögzített, a szomszédos ingatlanból jövő tükröződés lenne" - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a lap.
A rendőrség azt valószínűsíti, hogy a nyolc emelettel a hatalmas tűz fészke alatt tartózkodók tűzoltók lehettek, a madridi tűzoltók azonban leszögezték, hogy a lángokban álló épületet hajnali 1 órára evakuálták, míg a felvétel fél 3 és 4 óra között készült. A rendőrség kizárja, hogy a videón látható személyek az esetleges gyújtogatókkal lennének azonosak, hiszen nem lett volna értelme, hogy az épületben maradjanak. A Deloitte, amely a 35 legfontosabb spanyol vállalatból 21 könyvelését vezeti, és több emeletet bérelt a toronyházban, nem tudta megerősíteni, hogy alkalmazottai közül senki sem tartózkodott az irodában a kérdéses időben. Az amerikai cég szóvivője közölte, hogy bár hajnali fél 2-kor egy őr azt jelentette, hogy a tűzeset idején egy alkalmazottjuk sem tartózkodott az épületben, ezt nem tudják ellenőrizni, mivel a dolgozók belépőkártyái jelenleg a rendőrségnél vannak. A tüzet 13-án estére teljesen eloltották, a spanyol főváros látképének egyik meghatározó épülete, a 106 méter magas, 31 szintes Windsor Ház azonban teljesen a lángok martalékává vált. Egy madridi, 350 ezres példányszámban ingyenesen terjesztett napilap eközben felvetette, hogy változtassák egyfajta városi emlékművé a Windsor Ház romjait. A 20 minutos (20 perc) című lap ötlete heves vitákat váltott ki művészek, építészek és a város más lakói körében. A kezdeményezés szerint a madridi városházának ki kellene sajátítania a telket, és megőrizve a felső szintek romjait, az épület alsó részén kulturális központot kellene létrehoznia.
MTI - fideszfrakcio.hu