Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Tamás idén nem pólózik a válogatottban

Varga Tamás, az athéni ötkarikás játékokon aranyérmes férfivízilabda-csapat védője egészségi okok miatt lemondott a válogatottságról.


Dátum: 2005-03-03 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:36.266086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az olasz Nerviben játszó olimpiai bajnok személyesen közölte elhatározását Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal. Jelezte egyúttal, hogy döntése erre az évre szól, egyszersmind reméli, a jövőben megint számíthat rá a szakvezető, és vissza tudja verekedni magát a legjobbak közé.

Kemény korántsem örömmel, de megértéssel fogadta a sérüléssel sokat bajlódó, amúgy itáliai csapatánál jelenleg is heti nyolc-kilenc edzést végző Varga bejelentését.

Az MTI érdeklődésére a kapitány így fogalmazott: "Az utóbbi másfél év kemény munkája, benne az olimpiai felkészülés miatt Varga Tamás úgy érzi, pihennie kell, ezért mondta le a válogatottságot. Úgy gondolom, a júliusi montreali világbajnokságra készülő csapatnak majd hiányozhat, ugyanakkor időközben a helyére valaki be is épülhet, tehát nem lehet megjósolni, milyen következményekkel jár a lépése. Amellyel amúgy egyet tudok érteni, ő tényleg egy különleges eset, rengeteget volt orvosnál. Azzal váltunk el, hogy ősztől - játsszon bárhol is - a válogatottba való bekerüléshez elegendő teljesítményt várok tőle."

MTI - origo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek