Újhelyi csak beszél, beszél, beszél...
Minden eshetőségre készen el kell készíteni az új médiatörvény tervezetét - jelentette ki Újhelyi István, az MSZP alelnöke az MTI-nek csütörtökön. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: jó lenne, ha a szocialisták nem csak beszélnének, hanem csinálnának is valamit ebben az ügyben.
Dátum: 2005-03-03 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:37.453481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Újhelyi István már-már olyan, mint egy kormánytag, csak beszél, beszél és beszél" - reagált a szocialista politikus felvetésére Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek.
Hozzátette: Újhelyi István 2002-óta már legalább ötször beszélt erről a kérdésről, minden parlamenti évadban elmondja és megígéri, hogy készen lesz. "Jó lenne, ha csinálnának is valamit ebben az ügyben" - hangsúlyozta.
Elmondta: véleménye szerint sok kérdésben valóban beszélni kellene a médiatörvényről, így például szükség van a módosításra amiatt is, hogy rendelkezésre álljanak a kellő törvényi garanciák a Magyar Televízió demokrácia csatornájának létrehozására. Ebben az ügyben az ellenzéket eddig megkerülték - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu