Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ózdi kohászok 15 évvel ezelőtti tragédiájára emlékeztek

A tizenöt évvel ezelőtti ózdi kohász-baleset tizenhárom áldozatára emlékeztek csütörtökön a borsodi városban, ahol emlékparkot avattak és emléktáblát lepleztek le a tragédia évfordulóján.


Dátum: 2005-03-03 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:37.766125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tizenöt évvel ezelőtt, 1990. március 3-án az Ózdi Kohászati Üzemek acélművében kilyukadt egy 90 tonnás, 1600 fokos folyékony acélt tartalmazó üst. A kifolyó mintegy 80 tonnányi acél vízzel érintkezett, és hidrogén-robbanás történt - idézte fel a történteket Hernádi János, az ózdi Mementó Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A helyszínen két kohász szörnyethalt, tizenegyet életveszélyes, hármat súlyos sérüléssel vittek kórházba, ahol még tizenegyen haltak meg. A magyar vaskohászat talán legsúlyosabb balesetének áldozatait az ózdi Gyári temetőben búcsúztatták el, a tizenhárom kohászra kopjafa emlékeztet.

Az ózdi Mementó Alapítvány azóta is ápolja emléküket - mondta Hernádi János.

Benedek Mihály, Ózd polgármestere azt közölte: az elmúlt év őszén tizenhárom fát ültettek el az áldozatok emlékére, most pedig a tragédia 15 éves évfordulóján az elkészült emlékparkban márványtáblát is avattak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek