Csütörtökön nem fejeződnek be az agrártárgyalások
A demonstráló gazdák és az agrártárca megbízottai közötti egyeztető tárgyalásokat nem zárják le csütörtökön, hanem azok pénteken is folytatódnak - tájékoztatta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a plenáris ülés második szünetében az MTI-t.
Dátum: 2005-03-03 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:38.354648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter elmondta: a megtárgyalandó kérdésköröket tíz témacsoportra osztották, amelyből eddig csak hárommal végeztek. Emellett még a megtárgyalt kérdéskörökben is vannak olyan részletkérdések, amelyeket szakértőknek kell áttekinteniük.
Ezért várhatóan a két küldöttség szakértői éjszakába nyúlóan tárgyalnak majd a részletkérdésekről. A tárgyalások addig tartanak, amíg a tárgyaló küldöttségek tagjai úgy érzik, hogy frissek és dönteni tudnak az adott kérdésekről.
A miniszter konkrétumok nélkül a tárgyalások állásáról közölte: a tárca mozgásterét a költségvetési keretek behatárolják, továbbá figyelembe kell venni a különböző határidők teljesíthetőségét is, például a gabonaintervenció esetében. Vitatják még a különböző forrásátcsoportosításokra vonatkozó igényeket is.
Jakab István, a Magosz elnöke az MTI-nek megerősítette: a tárgyalások konstruktívak és szakmai mederben folynak, a demonstráló gazdák képviselői mindent megtesznek azért, hogy megoldás szülessen a vitás kérdésekben.
MTI - fideszfrakcio.hu