Hitler bombájával akar beelőzni egy német kiadó
"Hitler bombájáról" akar "szenzációs kutatási eredményeket" közreadni március közepén az egyik német kiadó, a DVA.
Dátum: 2005-03-03 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:39.008127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Német Birodalmat a II. világháború végén nem sok választotta el attól, hogy megnyerje az első, bevetésre alkalmas atomfegyverért folyó versenyfutást" - közölte a kiadó prospektusában, amelyben egy berlini történész, Rainer Karlsch munkáját, a Hitler bombáját reklámozza. A DVA szerint a könyv eddig nem publikált dokumentumokra épül, s március 14-én akarják bemutatni a nagyközönségnek.
Német tudósok 1944-45-ben Rügen szigetén és Türingiában nukleáris bombákat teszteltek, a kísérletek során több száz kényszermunkás és fogoly lelte halálát - írja a kiadó beharangozójában.
A publikációval kapcsolatban megszólalt a kéziratot ismerő amerikai történész, Mark Walker, aki szerint Hitler atombombája megközelítőleg sem lett volna akkora erejű, mint amekkora erővel a Hirosimára és Nagaszakira ledobott amerikai atombombák rendelkeztek. Inkább "piszkos bombára" hasonlított, azaz némi nukleáris anyagot nagy mennyiségű robbanószerrel vettek körbe, s a fronton alkalmazták volna ellenséges csapatok visszavetésére.
A hitleri tervekről Walker is írt könyvet 1990-ben Az urángép - A német atombomba mítosza és a valóság címmel. Az amerikai történész úgy véli, hogy Karlsch "új fejezetet illesztett a hitleri csodafegyver keresésének történetéhez".
Karlsch a kelet-berlini Humboldt Egyetemen doktorált, s kutatásai során többek között oroszországi archívumokban bukkant rá állítólag a náci Németország egyik legnagyobb titkát rejtő dokumentumokra. Ezen kívül korabeli kutatási jelentéseket értékelt ki, tervrajzokat, légi felvételeket, a munkában részt vevő tudósok naplóit, orosz és amerikai kémjelentéseket, fizikai méréseket és talajvizsgálatokat.
MTI - fideszfrakcio.hu