Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelmi csúcson az olaj ára

Csütörtökön kora este történelmi csúcsra emelkedett a Brent olajfajta ára elsősorban annak a hatására, hogy New Yorkban eddig még soha nem látott szintre drágult a benzin az alapkezelői vásárlásokra. Ez annak köszönhető, hogy több texasi olajfinomított le kellett állítani különböző okok miatt.


Dátum: 2005-03-03 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:40.011907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Röviddel 18 óra után az északi-tengeri Brent áprilisi jegyzése 1,03 dollárral 52,25 dollárra drágult a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE). Az előző rekord 2004. október 27-én született 51,94 dollárral. A Brent hordójának ára az amerikai könnyűolaj drágulása miatt emelkedett.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta áprilisi hordónkénti (159 liter - a szerk.) ára 1,10 dolláros emelkedéssel 54,15 dollárt ért el.

A NYMEX-en az áprilisi jegyzésű ólmozatlan motorbenzin amerikai gallonja (3,78 liter - a szerk.) szintén történelmi csúcson, 1,52 dolláron állt. A csütörtöki kereskedés kezdetén a befektetők nyereséget realizáltak, miután szerdán a benzin ára ugyancsak történelmi csúcson volt.

origo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek