Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Lajos: nem volt módom ellenőrizni az ügynöklistát

Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megalapítója és egykori főigazgatója az MTI-nek csütörtökön azt mondta: bár látta Antall Józsefnél a neki 1990-ben átadott ügynöklistát, annak adatait nem volt módja ellenőrizni.


Dátum: 2005-03-03 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:40.918519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, amikor őt kinevezték az NBH élére, akkorra már jogutód nélkül megszűnt a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnöksége, így annak iratai fölött ő nem rendelkezett.

"Így nekem ehhez nem volt közöm. Én csak a III/II-es és a III/V-ös - a technikai csoportfőnökség - dossziéi fölött rendelkezhettem, ezeket nézhettem. A III/III-asokhoz semmi közöm nem volt" - mondta Nagy Lajos.

Elmondta: amikor őt az NBH élére kinevezték, Antall József megkérdezte tőle: véleménye szerint hiteles-e a lista.

"Azt mondtam a miniszterelnöknek, hogy esetleg meg tudom mondani vagy saccolni, hogy hiteles vagy nem hiteles, ha látom, hogy miről van szó (...) és akkor odaadta, és akkor átfutottam. No de mivelhogy én a III/III-asoknál soha nem dolgoztam, nem tudtam beazonosítani pontosan" - mondta az MTI-nek Nagy Lajos. Hozzátette: nem tudja, hogyan került Antall Józsefhez a lista, sem azt, hogy ki állította össze.

"Hogy ki készítette, meg mikor, meg ki adta, meg ki vette át, meg ki adta tovább, erről fogalmam sincs. (...) Nem kérdeztem meg tőle, hogy honnan kapta meg ezt a listát; ő maga nem mondta; nekem fogalmam sem volt, hogy honnan van neki" - mondta Nagy Lajos.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek