Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több ezer utast érintett a reggeli vonatkésés

Elromlott a biztosítóberendezés pénteken reggel 7.00 óra előtt Martonvásár közelében a Székesfehérvár-Budapest MÁV-vonalon, s emiatt több ezer utas valószínűleg elkésett az iskolából és a munkahelyéről.


Dátum: 2005-03-04 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:46.404706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elromlott a biztosító berendezés Martonvásár környékén, s a szolgálattevőnek gyalog kellett kimennie a váltókhoz - tájékoztatta pénteken reggel az MTI-t Both Ferenc, a MÁV-Inform ügyeletese. Tájékoztatása szerint a műszaki hiba miatt a Budapestre tartó vonatok csak Tárkonyig és Kápolnásnyékig jutottak el Székesfehérvárról, a Balaton mindkét partjáról és Szombathelyről. Both Ferenc azt is elmondta, hogy ebben az időszakban 4-5 vonat közlekedik ezeken a szakaszokon, azt viszont nem tudta pontosan megmondani, hány utast érintett a péntek reggeli fennakadás. Az ügyeletes reméli, hogy az érintett vonalon röviddel 8 óra után helyreáll a forgalom.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek