Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos lett a volt ukrán belügyminiszter

Holtan találták Jurij Kravcsenko volt ukrán belügyminisztert pénteken, éppen aznap, amikorra az ukrajnai főügyészség beidézte kihallgatásra a Gongadze-ügyben - közölte az Interfax hírügynökség meg nem nevezett igazságügyi forrásokra hivatkozva.


Dátum: 2005-03-04 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:49.318351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kravcsenko holttestét hétvégi házában találták meg, és a jelek szerint öngyilkosságot követett el a politikus. A hírt megerősítette Inna Kiszel belügyminisztériumi szóvivő is. Egyéb részletet azonban nem közölt, mondván, hogy az ügy a főügyészség hatáskörébe tartozik. Georgij Gongadzét, az Ukrainszka Pravda internetes változatának vezetőjét 2000 őszén gyilkolták meg. Az akkori elnököt, Leonyid Kucsmát és rendszerét, a legmagasabb posztokon tapasztalható korrupciót élesen bíráló újságíró meggyilkolásának megrendelésével az akkori ellenzéki (ma hatalmon lévő) pártok Kucsmát gyanúsítják. Kucsma belügyminiszterét, Jurij Kravcsenkót is azzal gyanúsítják, hogy köze volt az ellenzéki újságíró brutális meggyilkolásához. Szvjatoszlav Piszkun ukrán főügyész szerdán jelentette be, hogy megoldották a Gongadze-ügyet, azaz megtalálták a gyilkosokat és kiderítették a felbujtó személyét is. Közölte azt is, hogy a Leonyid Kucsma elnökségének idején belügyminiszteri posztot betöltő Jurij Kravcsenkót pénteken kívánják kihallgatni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek