Varga Mihály a Hungarian Business Forum konferenciáján
Az önkormányzati szféra ésszerű karcsúsításával lehetne koncentrálni az erőket - jelentette ki Varga Mihály, volt pénzügyminiszter a Hungarian Business Forum pénteki konferenciáján.
Dátum: 2005-03-04 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:53.399549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály megjegyezte: amíg Magyarországon 3.200 önkormányzat működik, addig Svédországban alig több mint 300, Nagy-Britaniában pedig 600. A költségvetés kiadáscsökkentési lehetőségei között említette Varga Mihály az államigazgatási létszám karcsúsítását, mivel ez az apparátus túlméretezett, ráadásul az elmúlt években 30 ezerrel nőtt.
MTI - fideszfrakcio.hu