Németh bicskanyitogató stílusa
Kétségessé válhat az agrárminisztérium és a tüntető gazdák képviselői közötti tárgyalások délutáni folytatása. Németh Imre egyebek között "a politika játszmájának, csöpögő nyálú hatalommániás politikusok szervezkedésének" nevezte a gazdák demonstrációját.
Dátum: 2005-03-04 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:55.464277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jakab István, a Magosz elnöke a Magyar Rádió Krónika című műsorában elmondta: az agrárminiszter olyan durván gyalázta és sértegette az egész gazdatársadalmat, hogy miatta a vidék fellázadt. Ebben a helyzetben komolyan meg kell fontolni, hogy mikor és hogyan folytassák a tárgyalásokat.
Németh Imre nem vett részt a tárca és a gazdák délelőtti egyeztetésének egy részén, mivel egy vidékfejlesztési konferencián vett részt. Ugyanakkor a miniszter egy reggeli tévéműsorban durván gyalázta és sértegette az egész gazdatársadalmat, hogy emiatt tömegesen érkeztek tiltakozó hívások az egész országból a gazdák tárgyalódelegációjához - derült ki a Magosz elnökének szavaiból. Jakab István szólt arról is, hogy a Felvonulási téren és a Kossuth téren is egyre feszültebb lett a hangulat. A gazdák képviselői ezért úgy döntöttek, hogy a demonstrációs bizottság és a tárgyalódelegáció vezetői együttes ülésen vitatják meg a történteket, illetve a további teendőket.
Az MTV Nap-kelte című műsorában Németh Imre egyebek között "a politika játszmájának, csöpögő nyálú hatalommániás politikusok szervezkedésének" nevezte a gazdák demonstrációját. Ugyanebben a műsorban Kiss Péter kancelláriaminiszter politikai hangulatkeltésnek nevezte, hogy a Kossuth térre mentek a traktorok. Kiss azt állította, hogy "a gazdák néhány szélsőségese is kapott támogatást a Parlamentből". "Mi nem akarjuk sokáig húzni az ügyet, aki cirkuszt akar csinálni, az cirkuszt csinál"- mondta a szocialista miniszter. A műsorban ugyancsak vendég volt az előző ciklusban búzaégetéséről elhíresült Karsai József szocialista honatya közölte: nem lenne szabad, hogy a politika ennyire beleavatkozzon a gazdák életébe, egy tisztességes érdekérvényesítésbe. Elsimerte ugyanakkor, "ha valamit megígértünk a gazdáknak, azt be kell tartani". Ugyanakkor támadta a gazdademonstráció egyik vezetőjét, Ángyán József professzort mint "feljelentőt".
Magyar Rádió - fideszfrakcio.hu