Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gazdák mellett a reformátusok

A Magyar Református Presbiteri Szövetség együttérzését és támogatását fejezi ki a magyar gazdák azon igényével, hogy elmaradt, jogos követeléseiket minél előbb megkapják. Kötelességének érzi ezt azért, mert tagjainak jelentős része a magyar mezőgazdaságban dolgozik. Szükségét érzi azért, mert az elmúlt napok presbiteri összejövetelein számos presbitertársunk imádkozott a megmozdulásban részt vevő társaikért.


Dátum: 2005-03-04 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:56.414633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elengedhetetlennek tartja azért, mert csak a gazdák körülményeinek javulása révén látja biztosítottnak azt, hogy az ország minden lakója egészséges, hazai élelmiszerrel legyen ellátva. Végső soron teszi mindezt azért, mert csak így áll helyre az a lelki békesség, aminek ma annyira hiányát érezzük.

Éppen ezért elhatárolja magát minden olyan szándéktól, amely a gazdák ezen megmozdulását saját politikai céljaira, a békétlenség fokozására akarja felhasználni.

Isten áldja meg a tárgyaló feleket békességgel és bölcsességgel!

Magyar Református Presbiteri Szövetség

Kapcsolódó elemek