Keresztények a család mellett
A keresztény szervezetek szerint az elmúlt évtizedekben sorozatos támadások érik a családokat és a hagyományosan vett házasság értékeit - közölte Szalay Kornél Géza, a Keresztény Közéleti Akadémia (KKA) Alapítvány kuratóriumának elnöke pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2005-03-04 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:58.195888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A keresztény meggyőződés és életfelfogás minden korban kiállt a családok védelme, és a hagyományosan vett házasság értékei mellett, amelyet az elmúlt évtizedekben sorozatos támadások érnek" - mondta a kuratórium elnöke egy fórum után, amelyet a család, a házasság és a homoszexuális kapcsolatok aktuális kérdéseiről tartottak Budapesten. Az egyeztetésen a keresztény társadalmi szervezetek képviselői vettek részt.
Szalay Kornél Géza rámutatott: az elmúlt hónapokban "különösen nagy visszhangot kapott az egyneműek házasságának elfogadásáért küzdő érdekcsoportok véleménye, ami a családokra, és ezen keresztül az egész magyar társadalomra igen nagy veszélyt jelent". Hangsúlyozta: "A következő nemzedékeknek a család körében való egészséges, kiegyensúlyozott felnövekedése az egész társadalom érdeke, a keresztény szervezetek éppen ezért síkra szállnak a család intézményének védelmében". Hozzátette: ennek eredményeként a KKA kezdeményezésére a keresztény szervezetek csatlakoznak a Családvédelmi Charta 2005-ben megfogalmazott célkitűzésekhez.
Mint mondta, a fórumon részt vevő szervezetek megállapodtak abban is, hogy egy későbbi egyeztetés során "pontosítják a teendőket az egységes fellépés hatékonysága és a fellépés kiszélesítése érdekében".
Az egyeztetésen részt vett a Keresztény Közéleti Akadémia, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, az Aquila Egyesület, a Házas Hétvége Katolikus Alapítvány, a Keresztény Ökumenikus Társaság, a Magyar Bioetikai Társaság, a Keresztény Orvosok Társasága, a Pro Life Alapítvány, a Iosephinum Kollégium és Szakkollégium, valamint az Asszonyok a nemzeti egységért mozgalom.
MTI - fideszfrakcio.hu