Bush: Szíriának májusig ki kell vonulnia Libanonból
George Bush amerikai elnök szerint Szíriának májusig ki kell vonulnia Libanonból, ellenkező esetben elszigetelheti magát a világtól. Bush a New York Post pénteki számában megjelent interjújában leszögezte: nemcsak a szíriai katonáknak kell távozniuk a szomszédos országból, hanem "mindenkinek", különös tekintettel a szíriai titkosszolgálat tagjainak.
Dátum: 2005-03-04 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:25:59.221853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai elnök már a hét elején követelte Szíria libanoni kivonulását, de akkor még nem szabott Damaszkusznak határidőt. Most úgy vélekedett, a májusi határidőre azért van szükség, hogy Libanonban mielőbb megtarthassák a szabad választásokat. "Erről nem lehet tárgyalni. Itt az idő a távozásra...Nem hiszem, hogy tisztességes választásokat lehetne tartani Libanonban a szíriai csapatok jelenlétében" - mondta George Bush, hangsúlyozva, e kijelentése nem jelenti, hogy Washington katonai akciót fontolgatna.
A Szíriára erősödő nyomás megerősödött Rafík Haríri volt libanoni kormányfő február 14-i meggyilkolása után, mivel sokan Damaszkuszt vádolják a merénylet előkészítésével. Szíria azóta is tagadja ezt a vádat.
MTI - fideszfrakcio.hu