A lemondást fontolgatta Joschka Fischer a vízumbotrány miatt
Joschka Fischer német külügyminiszter a vízumpolitikában elkövetett mulasztások miatt a lemondásra gondolt - ismerte be maga a miniszter a Frankfurter Rundschaunak adott interjújában. Az interjú a lap szombati számában jelenik meg, részleteket pénteken adtak közre belőle.
Dátum: 2005-03-04 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:00.684528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A problémán azonban 2003 elejére lépésről lépésre úrrá lettünk. Ha figyelembe veszem ezt, s azokat a kihívásokat, amelyek előtt állunk a kül- és a belpolitikában, arra a következtetésre jutok, hogy tovább csinálom" - közölte a miniszter, aki évekig Németország legnépszerűbb politikusa volt, de most egyes közvélemény-kutatási kimutatásokban már leszorult az első helyről.
Fischer népszerűségének sokat ártott a vízumügy, a miniszter hosszú hallgatása erről. Az évezred elején kelet-európai német követségeken és konzulátusokon, főleg Kijevben, könnyedén be lehetett szerezni a német vízumot, s az ellenzék vádjai szerint a Fischer vezette külügyminisztérium kétes elemek hadát engedte be Németországba és a schengeni övezetbe. A miniszter egyik beszédében azzal vágott vissza az ellenzéknek, hogy "kriminalizálja az ukránokat".
Viktor Juscsenko ukrán elnök a jövő héten Németországba látogat, s ritka gesztusban részesül: beszélhet a német parlament alsóházában, a Bundestagban. Ilyen gesztusban eddig csak néhány külföldi államfőt részesítettek: három amerikai elnököt, Nixont, Reagant és ifjabb Busht, két franciát, Mitterrand-t és Chiracot, a cseh Václav Hávelt, az izraeli Ezer Weizmannt, a dél-afrikai Nelson Mandelát és az orosz Vlagyimir Putyint. Juscsenko útja előtt elégedetten nyilatkozott a német vízumpolitikáról.
A berlini külügyminisztérium pénteken torznak nevezte a Die Welt című lapnak azt az értesülését, amely szerint két évvel ezelőtt utasították a kelet-európai német követségeket, hogy ne válaszoljanak a német rendőrség, vagy a határőrizeti szervek megkereséseire, hanem a választervezetet és magát a megkeresést juttassák el a berlini központba. A külügyminisztérium szóvivője szerint a Die Welt torzít, a jobb koordinálás érdekében folyamodtak ehhez a módszerhez.
MTI - fideszfrakcio.hu