Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

25. Nemzetközi színjátszó- és rendezői tábor Zalaszentgróton

A zalaszentgróti művelődési központban több mint nyolcvan résztvevővel nyílt meg pénteken a 25. nemzetközi színjátszó- és rendezői tábor.


Dátum: 2002-08-09 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:40.658781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amatőr színjátszók valamint a színészi és előadóművészi pálya iránt érdeklődők - köztük francia, német, román és szlovén vendégek - tíz napon át három csoportban ismerkednek a mesterség alapjaival, a szerepformálás és a műelemzés fortélyaival a Zala-parti kisvárosban.

Két rendező, Bodolay Géza és Merő Béla, illetve Molnár Piroska Kossuth-díjas színművész és Molnár Árpád előadóművész irányítja a jubiláló és zömmel 18-24 éves fiatalok alkotta kurzust.

A színészi munka útjain való eligazodáshoz Ivo Bresan: Paraszt Hamlet című tragikomédiája és Bulgakov: Álszentek összeesküvése című műve szolgál alapul, az olvasópróbától az előadásig.

A gyakorlati foglalkozásokat ének- és fizikai tréning, rögtönzőkészséget fejlesztő játék, az elméleti órákat kortörténeti elemzés egészíti ki.

A 25 évvel ezelőtt indult, sokáig csak hazai érdeklődők számára szervezett zalaszentgróti színjátszó-rendezői tábor szakmai gazdái: a Zala Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a Reflex Színpad Művészetért Alapítványa és a Nemzetközi Színjátszó Szövetség.

Az idei tíznapos kurzus a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Mobilitas-pályázat pénzügyi támogatásával valósult meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek