Meghosszabbították a demonstráció idejét Komárom-Esztergom megyében
Meghosszabbították a demonstráció idejét a gazdák Komárom-Esztergom megyében - tájékoztatta Márkus János, a demonstrálók szervezője az MTI-t. A 13-as számú főút Csémpuszta vasúti átjáró és a komáromi bevezető tábla közötti útszakaszán fél pályán pénteken is mintegy 3 kilométeres járműsor alakult ki traktorokból és személyautókból - közölte Márkus János.
Dátum: 2005-03-04 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:01.971183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eredetileg szombatig tartó akciójukat a megyebeliek március 16-án 17 óráig meghosszabbították a kormány és a gazdák közötti tárgyalások eredménytelensége miatt.
A fagyos idő, a havazás sem szegi kedvét a hétfő óta tartó agrárdemonstráció résztvevőinek, a tüntetőket továbbra is segítik a közeli vendéglátósok, forró teával, pogácsával látják el őket - közölte.
Vasárnaptól a gazdák minden nap 13 és 14 óra között 10 erőgéppel vonulnak Komárom belvárosába, hogy felhívják a figyelmet az ágazat helyzetére - tette hozzá a szervező.
MTI - fideszfrakcio.hu