Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgári Kormányzás 2006 - indul a Fidesz konferenciasorozata

"Polgári Kormányzás 2006" címmel ma tartja első konferenciáját a Fidesz új, hasonló nevű munkacsoportja a budapesti Festetics Palotában. A Navracsics Tibor vezette munkacsoport első rendezvényén, a "Felelősséggel felelni" mottóval a Fidesz Nemzeti Kulturális Stratégiáját vitatják meg.


Dátum: 2005-03-05 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:04.762736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szó lesz a Szövetség nemzetstratégiájáról és kormányzati felkészüléséről, valamint a "Szent István-tervről" is. Ez utóbbi Pálinkás József volt oktatási miniszter szerint "a kormányzás filozófiai-intellektuális hátterét fogalmazza meg".

Navracsics Tibor a "Polgári Kormányzás 2006" munkacsoport célját úgy fogalmazta meg, hogy "a szakmai programok elkészítésével párhuzamosan kialakuljon az a kör, akikre számíthatunk, hogyha kormányra kerülünk, és nyilvánvalóan azok a szakértők és politikusok kerülnek szóba, akik a szakmai programok kidolgozásában részt vesznek."

Hozzátette: a "Polgári Kormányzás 2006" stratégiájának kidolgozásában többek között Pálinkás József, Matolcsy György, Martonyi János, Giró-Szász András, Pesti Sándor vesz részt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek