Katyni mészárlás: Moszkva titkolózik
A moszkvai katonai ügyészség elutasította azt a lengyel kérést, hogy átadja az NKVD által 1940-ben Katynban lemészárolt lengyel katonatisztekkel kapcsolatos iratokat - közölte a náci és sztálinista bűnöket kutató lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN). Az erre a bűntettre vonatkozó száz kötetnyi ügyirat közül harmincháromhoz a lengyel kutatók nem juthatnak hozzá, mivel az orosz fél továbbra is titkosítottként kezeli őket - mondta el pénteken Witold Kulesza, az intézet vizsgálati főosztályának vezetője, aki csodálkozását fejezte ki, hogy hatvanöt év múltán még mindig vannak titkosított iratok.
Dátum: 2005-03-05 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:05.464710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lengyel ügyészek tavaly novemberben kezdtek saját vizsgálatot, hogy feltárják a kivégzések elrendelőinek és végrehajtóinak kilétét. E vizsgálat három hónappal azután indult a katyni mészárlás ügyében, hogy az orosz katonai ügyészség 14 évi vizsgálat után lezárta az ügyet. Az orosz ügyészség elutasította, hogy háborús vagy emberiesség elleni bűntettnek minősítse a történteket, megállapítása szerint köztörvényes bűncselekmény történt, amely már elévült.
Mintegy 22 000 lengyel tiszt és katona került a Vörös Hadsereg fogságába, amikor a Szovjetunió 1939. szeptember 17-én a Ribbentrop-Molotov paktum értelmében lerohanta a kelet-lengyelországi régiókat. Sztálin parancsára a lengyel katonákat ítélet nélkül kivégezték a fehéroroszországi Katyin (Katyn) erdejében, az ukrajnai Harkivban (Harkov) és az oroszországi Tverben. A németek már 1943-ban felfedték a történteket, de a Szovjetunió Hitlerre hárította a felelősséget. Mihail Gorbacsov szovjet elnök csak 1990-ben ismerte el, hogy a Szovjetunió a felelős a katyni mészárlásért.
MTI - fideszfrakcio.hu