Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rútul becsapta a kormány a gazdákat

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya pénteki ülésén a gazdademonstráció kapcsán kialakult helyzetet vitatta meg. Az Országos Választmány nyilatkozatában leszögezi: megdöbbentő és felháborító, hogy a miniszterelnök nem ül tárgyalóasztalhoz a jogos igényeiket hangoztató gazdákkal.


Dátum: 2005-03-05 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:06.179750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz európai agrárpolitikai szakértője elmondta, hogy az európai néppárti delegáció tagjai rendszeresen tájékozódnak a gazdatüntetésről. Kiemelte, hogy a dolgok azért fajulhattak idáig, mert az ország nagyon rossz gazdasági helyzetének következményei, a költségvetés szörnyű állapota, az államadósság terhei most utolérték az embereket, a gazdákat is, és sajnos egyre több társadalmi csoport kerül abba helyzetbe, hogy egy költségvetési évvel később kapják meg azokat a kifizetéseket ami jár nekik. "A magyar gazdákkal nem egyszerű méltánytalanság történt, hanem nagyon súlyos kár érte őket" - jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy a gazdák abban a reményben szavazták meg a számukra az első években különösen kiélezett versenyhelyzetet teremtő európai uniós csatlakozást, hogy megbízhatnak a magyar kormányban, és hogy az minden segítséget megad majd a számukra ebben a kritikus időszakban. "A magyar gazdákat rútul becsapták" - fűzte hozzá.

A szlovák gazdák például már egy évvel ezelőtt megkapták az uniós támogatásokat

Ami a mezőgazdasággal történt, az nem csak a gazdák, hanem az egész ország vesztesége - fejtette ki a politikus, hangsúlyozva, hogy a magyar gazdáknak most olyan termelőkkel kell állniuk a versenyt, akik régóta részt vesznek az uniós rendszerben, és a támogatások teljes összegét megkapják. Azonban a kifizetések elmaradása miatt a magyar gazdák az új tagállamokban élő társaikkal szemben is teret vesztettek: "elképesztő mértékben romlott a magyar mezőgazdaság nemzetközi versenyképessége az unióhoz való csatlakozás óta" - mondta emlékeztetve arra, hogy szlovák gazdák például már egy évvel ezelőtt megkapták azokat az európai uniós támogatásokat, amelyekért a magyar gazdák az utcára vonultak. Nem arról van szó, hogy a gazdák nem tudnak előrelépni - emelte ki -, hanem itt visszalépés történt, mert vissza kell fizetniük a felvett hiteleket, amelyeket gyakran a házukra, az autójukra vettek fel.

Szörnyű egyéni drámák vannak egy-egy gazdacsalád története mögött

- húzta alá Glattfelder Béla. Értetlenségét fejezte ki a kifizetések elmaradása miatt azért is, mert mint mondta, a gazdák járandóságának kifizetése nem terheli meg a költségvetést, hiszen a gazdáknak történt kifizetés után ezt az összeget a magyar állam visszaigényelheti az európai közös kasszából, és az elszámolást követő két hónap múlva visszakapja az összeget. Ugyanarról van szó, mint a vállalkozóktól visszatartott ÁFA-kifizetések esetében: "azért húzzák-halasztják, mert az ország gazdasága, a magyar költségvetés hihetetlenül súlyos helyzetbe került", ezért tartanak vissza minden kifizetést, amíg lehet. Elmondta továbbá, hogy az ország több milliárd forintot veszített el csupán az uniós gabonafelvásárlás rendszerének működésképtelensége miatt, és a statisztikai adatok szerint is a tagállamok közül Magyarország tudott a legkevésbé élni az Unió nyújtotta gazdasági előnyöket. Ráadásul - tette hozzá - mintegy tizenötször gyorsabban nőtt az elmúlt évben a mezőgazdasági termékek behozatalának mértéke a kivitelhez képest, és most már több élelmiszert hozunk be a szomszédos országokból, mint amennyit exportálni tudunk annak ellenére, hogy Magyarország természeti adottságai jobbak ezeknél az országoknál.

Glattfelder Béla a magyar mezőgazdaság rossz állapotának tulajdonította a

mérgező vegyületeket tartalmazó élelmiszerek

most már rendszeressé váló behozatalát az országba. Hozzátette, hogy miközben a magyar élelmiszer kiváló minőségű, és hiába hajtották végre a szigorú élelmiszerbiztonsági előírásokat, ha az Unión kívüli területekről a magyar mezőgazdaság gyenge érdekérvényesítő képessége miatt az országba érkeznek ezek az áruk. Mint mondta, ez a folyamat hosszú távon az élelmiszer-árak növekedését hozhatja magával, hiszen a magyar mezőgazdaság már az ország szükségleteit sem tudja majd kielégíteni. Kijelentette: elfogadhatatlannak és példátlannak tartja azt, hogy a kormány a problémák megoldása helyett szélsőjobboldali szervezkedéssel vádolja meg a gazdákat. Kiemelte továbbá, hogy a kormány feladata és kötelessége az, hogy minden segítséget megadjon a gazdáknak a támogatásokhoz kapcsolódó adminisztráció elvégzéséhez. Emlékeztetett: egy, a kormányfőhöz köthető cég, a Perfekt Rt. egy konzorcium keretén belül kapta meg a jogot a gazdák uniós felkészítésének elvégzésére, amelyért 280 millió forintot kapott.

A gazdáknak most már a miniszterelnökkel kell tárgyalniuk

Gyurcsány Ferencnek a gazdák követeléseit elutasító nyilatkozatára reagálva kijelentette: ezek a szavak arra utalnak, hogy a kormány valójában nem akar megállapodni a gazdákkal, és ha nem születik megegyezés, az Gurcsány Ferenc felelőssége lesz. Nincs más lehetőség, a gazdáknak most már a miniszterelnökkel kell tárgyalniuk, mert nyilvánvaló, hogy a nyilatkozat után a mezőgazdasági miniszternek nincs mozgástere a megállapodás megkötéséhez - tette hozzá.

Glattfelder Béla beszámolóját követően többen is kérdéseket tettek fel a témához kapcsolódóan. A kormány költségvetési hiánnyal való ügyeskedését firtató kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben a kormány még decemberben kifizette volna a gazdák 2004-es járandóságát (bár Szlovákiában ezt már előre, az uniós csatlakozást követően megtették), akkor február 3-án már megérkezett volna a pénz az államkasszába, és az ugyan növelte volna a tavalyi évi államháztartási hiányt, azonban a kifizetés az idei mérleget javította volna.

Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke leszögezte, hogy a

kormány szándéka, hogy a tüntető gazdákat megpróbálja szembeállítani az ország többi polgárával.

Világossá kell tennünk: a gazdademonstráció mindannyiunkról szól, ugyanaz az útonállás folyik a gazdák, a közalkalmazottak és a vállalkozók ellen is. "A piacgazdaság, a jogállam pedig nem erről szól" - jelentette ki. Figyelmeztetett: ez az ügy mindenkiről szól, és aki ma még nem érti, hogy miért eszi a mérgezett paprikát, és miért tüntetnek a gazdák, az hamarosan megérti, amikor az import élelmiszert felárral fizeti majd meg, és amikor a munkanélkülivé lett gazdáknak és a családjuknak segélyeket kell fizetni. "A magyar gazdák magyar emberek, és a mezőgazdaság a magyar gazdaság része, úgyhogy aki a kötelezettségét elmulasztva - pláne szándékosan - kárt okoz a magyar gazdának, meg a magyar mezőgazdaságnak, az Magyarországot teszi tönkre" - mondta. "Ameddig ennek a kormánynak szól a mandátuma, addig kötelessége ennek az országnak minden polgárát képviselni, és kötelességük megoldaniuk azokat a problémákat, amelyek megoldására azok a törvények kötelezik őket, amelyeket ők maguk fogadtak el" - húzta alá a Szövetség Országos Választmányának elnöke.

Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség

***

NYILATKOZAT

Budapest, 2005. március 4.

Az elmúlt hetekben mindenki számára világossá vált, hogy az ország több mint 11 ezer milliárd forintos adóssága az emberek pénztárcájához ért. Az adósságteher finanszírozása érdekében visszatartják a vállalkozók jogos ÁFA-visszaigényléseit, egy hónap késéssel utalták át a köztisztviselők és a közalkalmazottak 13. havi bérét, és nem fizetik ki a gazdáknak jogosan járó európai uniós támogatásokat.

Megdöbbentő és felháborító, hogy a miniszterelnök nem ül tárgyalóasztalhoz a jogos igényeiket hangoztató gazdákkal: ha valódi problémákkal kell szembenéznie, a dumakormányfő néma marad!

A Medgyessy és Gyurcsány-kormány felelőssége egyértelmű: ölbe tett kézzel nézték, hogy a tavalyi esztendőben Magyarországon tízszer gyorsabban nőtt az élelmiszeripari termékek importja, mint az export. Mérgező külföldi paprikák kerültek a magyar boltokba, miközben a magyar agrárium ellehetetlenült. A kialakult helyzet nem csak a gazdák, hanem minden magyar család számára ártalmas és veszélyes.

Gyurcsány Ferenc és kormánya hónapok óta spekulál a gazdák és a vállalkozók pénzével. Ha mindez következmények nélkül marad, indokolt a kérdés: a gazdák és vállalkozók után ki lesz az Magyarországon, akinek jogos járandóságát, bérét vagy más jövedelmét minden ok nélkül elveszik?

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya

Kapcsolódó elemek