Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A JOBBIK álláspontja - Kis János kilépett az SZDSZ-ből

A Jobboldali Ifjúsági Közösség közleményt adott ki a mai napon azzal kapcsolatban, hogy Kis János, az SZDSZ első elnöke kilépett pártjából.


Dátum: 2002-08-09 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:41.243645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ megszűnt létezni. A mai napon a magát liberálisnak mondó pártot otthagyta az utolsó hiteles politikusa, Kis János, a párt első elnöke is.

Az a személy, aki egyedüliként az SZDSZ-en belül a valódi, európai liberalizmust képviselte, és nem pedig a jelenleg idehaza képviselt, bolsevikláncra fűzött szabadosságot.

Az az ember távozott a pártból, aki rendszerben, elvekben és értékekben gondolkodott, és nem a "lé"-ben.

Az az ember kellett, hogy elhagyja a pártját, aki egyedüliként emelte fel szavát Medgyessy Péter, a D-209-es tiszt ellen, és fontosabbnak tartotta a hitelességet a hatalomnál.

A Jobboldali Ifjúsági Közösség, a Jobbik ugyan másképp látja a világ és nemzetünk dolgait, mint Kis János, de morális értelemben teljesen indokoltnak tartja és üdvözli lépését, amellyel a politikus rávilágított az SZDSZ teljes erkölcsi bukására és saját elveinek elárulására.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek