Női jogok: megerősítették a "pekingi akcióprogramot"
Megerősítették a nemek közötti egyenjogúságot előremozdító 1995-ös "pekingi akcióprogramot" pénteken nyilatkozat elfogadásával a női jogokról tartott ENSZ-tanácskozáson. A nyilatkozatot konszenzus alapján fogadta el a "Peking +10" 45 országot tömörítő ENSZ-bizottság.
Dátum: 2005-03-05 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:10.026230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eredetileg már a két hetes tanácskozás első napján, hétfőn várható volt a közös deklaráció, de az Egyesült Államok késleltette a megállapodást azzal, hogy egy korlátozó módosító javaslatot terjesztett elő az abortuszjogról. A javaslat számos ország és szintén jelen lévő civil szervezet heves ellenzésével találkozott, míg végül az amerikai küldöttség, amelynek álláspontját a megfigyelőként jelen lévő vatikáni delegáció is támogatta, pénteken visszavonta indítványát.
A tíz évvel ezelőtti pekingi program kinyilvánította, hogy a női jogok az egész emberiség alapvető jogai közé tartoznak. Az aláíró kormányok kötelezettséget vállaltak, hogy eltörlik az összes, a nőkkel szemben diszkriminatív törvényt, ez azonban számos országban nem történt meg. Az akcióprogram a résztvevőknek nemzetközi keretet biztosított arra, hogy véget vessenek a nőkkel szembeni diszkriminációnak és csökkentsék az egyenlőtlenséget 12 kritikus területen, köztük az egészségügyben, az oktatásban, a munkavállalásban, a politikai életben való részvételben, és az emberi jogokban. 2000-ben a pekingi akcióprogram folytatásának tekinthető "millenniumi célkitűzések", amelybe többet belevettek a pekingi program vállalásaiból, előirányozta, hogy 2015-ig felére csökkentik a szegénység világméretű arányát. A millenniumi célkitűzések állását szeptemberben egy New York-i nemzetközi csúcstalálkozón vizsgálják meg.
Rachel Mayanja, Kofi Annan ENSZ-főtitkár főmegbízottja szerint nagy előrelépés történt abban, hogy a fegyveres konfliktusok során nők ellen elkövetett erőszakot egyre inkább elismerik háborús bűnnek, hogy globális emelkedést mutat a lányok iskolázása, és bátorító jelei vannak a nők alkalmazásának is. Ugyanakkor a világ szegényeinek többsége továbbra is nők, ők a legvédtelenebbek az AIDS-szel szemben, valamint egyre több áldozata van a nő- és gyermekkereskedelemnek.
MTI - fideszfrakcio.hu