Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap arrébb állnának a traktorok a Kossuth téren

Nem a Felvonulási térről érkeznek újabb traktorok vasárnap este a Kossuth térre, hanem csak az ott lévők mennének 200 méterrel arrébb - pontosította korábbi nyilatkozatát Péter Mihály, a Felvonulási téri agrárdemonstráció felelőse az MTI-nek.


Dátum: 2005-03-05 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:11.233847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a demonstrációs bizottság vezetői vasárnap délelőtt 10 órakor fognak tárgyalni a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) illetékeseivel arról, hogy a Kossuth téren, a Parlament középső parkírozójában található traktoroknak át kell-e vonulniuk a Parlament XI-es kapuja melletti parkolóba.

Utalt arra, hogy ha a BRFK nem engedélyezi a helyszíncserét, akkor még vasárnap este a Kossuth tér középső parkolójában álló traktoroknak is el kell hagyni a helyszínt és vissza kell térniük a Felvonulási térre, ami így is némi fennakadást okoz majd a közlekedésben, a Kossuth tér és a Felvonulási tér között.

Megerősítette: ha sikeres lesz a rendőrséggel folytatandó vasárnapi egyeztetés, akkor este hatkor a Kossuth téri jelenlegi helyükről megindulnak az erőgépek, és hét órára vonulnak át a Parlament XI-es kapuja melletti parkolóba, amely az épület északi, Margit-híd felöli része mellett található.

Péter Mihály kifejtette, hogy a helyváltoztatásra azért van szükség, mert a rendőrség vasárnap este 20 óráig engedélyezte az erőgépek parkírozását a Kossuth tér középső parkolójában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek