A fehérvári Fidesz Krasznai verekedéséről és a baloldal romapolitikájáról
A székesfehérvári Fidesz szerint a város baloldali vezetése "szőnyeg alá söpri a cigányság problémáit, mert tart egy újabb Rádió u. 11. ügytől". Ezt Hagymásy András a párt városi elnöke mondta sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy a Fehérvár Televízió egyik élő műsorában Krasznai József bántalmazta vitapartnerét.
Dátum: 2002-08-10 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:41.549555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismeretes: a zámolyi romák szószólójaként ismertté vált és korábban a székesfehérvári cigányönkormányzat elnöki tisztét is ellátó Krasznai József a Fehérvár Televízió Beszéljünk róla! című augusztus 1-jei élő vitaműsorában Lakatos Krisztiánt a fehérvári cigány kisebbségi önkormányzat jelenlegi első emberét bántalmazta. Az inzultus előzménye, hogy a beszélgetés eredeti témájától - Krasznai állítólagos sikkasztásától és a cigányönkormányzat belső ellentéteitől - elkanyarodva Lakatos váratlanul gyermekmolesztálással vádolta meg Krasznait, aki az asztaltól felállva ököllel mellbe, majd nyakon vágta a kisebbségi önkormányzat vezetőjét.
A televízióban történt botrányos jelenettel kapcsolatban Hagymásy András, a Fidesz helyi elnöke sajtótájékoztatón fogalmazta meg a baloldali városvezetést elmarasztaló véleményét.
Amint azt aláhúzta: az incidens "feltehetően csak a jéghegy csúcsa" volt. Hozzátette: a város polgármesterének is el kell gondolkodnia a történéseken, s "ha úgy gondolja, hogy ő a romák polgármestere is", most már cselekednie kell.
A Fidesz városi elnöke mindezért javasolja: a polgármester a romáktól szerzett információk alapján ismerje meg a cigányság valós problémáit, a kisebbségi önkormányzat megosztottságához vezető konkrét helyzetet, s vegyen részt a kisebbségi önkormányzat gazdálkodásának kivizsgálásában. A Fidesz-politikus véleménye szerint az önkormányzat vezetőjének személyes tekintélyét és a város eszközeit felhasználva az érintettekkel szorosan együttműködve kell a cigányság problémáinak megoldásán fáradoznia.
A Fidesz székesfehérvári szervezete számára az esettel összefüggésben világossá vált, hogy a város irányítóinak nincsen kisebbségpolitikája. Amint azt a Fidesz politikusa megjegyezte: nem színlelt lépésekre van szükség az emberek megnyugtatása érdekében, hanem alapos tájékozódásra, a megoldások felvázolására, s az érintettekkel közös megvitatására és végrehajtására.
MTI-fidesz.hu