Moldovában megkezdődtek a parlamenti választások
Megkezdődtek vasárnap reggel Moldovában a parlamenti választások, amelyek voltaképpeni tétje az, hogy a Szovjetunió utódállama irányt vesz-e Európa felé az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok kárára.
Dátum: 2005-03-06 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:15.010231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mintegy 2,3 millió választópolgárt szólítottak az urnákhoz. A megalakuló új törvényhozás választja majd meg az Európa legszegényebb országának tartott ország következő elnökét.
A legesélyesebb a kommunista párt, amely 2000 óta a 100 tagú testületben 71 helyet tudhat magáénak. A voksoláson kilenc párt, két koalíció és tizenkét független jelölt száll harcba a parlamenti mandátumokért.
Megfigyelők hada ellenőrzi a moldovai választások tisztáságát; a kampány utolsó napján úgy tűnt, hogy a kommunista párt mellett még két politikai szervezet esélyes biztosan arra, hogy bejusson a kis köztársaság parlamentjébe.
A moldovai-orosz viszonyt jelentősen mérgezi a Dnyeszteren túli területek problémája. A térségben többségében oroszajkúak laknak, és Moszkva az erőteljes nemzetközi tiltakozás ellenére csapatokat állomásoztat ott.
MTI - fideszfrakcio.hu