Juhász spionkodásra kötelezte az újságírókat
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a Magyar Honvéd című lap újságíróit több ízben is arra kötelezte, hogy cikk készítése nélkül politikai pártok tájékoztatóin megjelenjenek és az ott elhangzottakról jelentést készítsenek; azokat a szerkesztőségi tagokat, akik nem vállalták ezt a tevékenységet, elbocsátották - mondta Simicskó István fideszes képviselő sajtótájékoztatón vasárnap.
Dátum: 2005-03-06 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:15.685206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simicskó István elmondta, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tárcájának Kommunikációs Igazgatóságán keresztül az elmúlt időszakban több ízben is "közvetlen irányítási lehetőséggel élt" a Magyar Honvéd című lap szerkesztősége felé. Ennek következtében az újság - a politikus megfogalmazása szerint - "Juhász Ferenc udvari lapjává vált".
Mint kifejtette, a szerkesztőség tagjai "nem azt írhatták és írták le, ami történt a Magyar Honvédségen belül, hanem azt, amit Juhász Ferenc jónak tartott". "Régen ezt úgy hívták, hogy cenzúra" - jegyezte meg, hozzátette azonban, a szakminiszter ennél is tovább ment.
A minisztérium vezetése "a Magyar Honvéd újságíróit arra kötelezte, hogy politikai pártok sajtótájékoztatóin jelenjenek meg és ezt követően az ott hallottakról jelentést tegyenek - közölte.
Simicskó István arra is felhívta a figyelmet, hogy "kirúgták azokat az újságírókat akik, ezt a tevékenységet nem vállalták."
Hogyan értelmezi Juhász Ferenc a sajtószabadságot és mire akarja felhasználni az így megszerzett információkat? - tette fel a kérdést.
Simicskó István választ vár arra is, mit tartalmaz egy-egy ilyen jelentés, és milyen sorsra várhatnak azok az újságírók, akik jelentenek.
A képviselő kíváncsi arra is, szerepel-e az alkalmazottak munkaköri leírásában, hogy jelentéstételi kötelezettséggel tartoznak a politikai vezetés irányába.
Simicskó István szerint felmerül az a kérdés is, hogy Gyurcsány Ferenc azonosul-e az ilyen módszerekkel vagy pedig elutasítja azt. Ha nem ért vele egyet, akkor "búcsúzzon el Juhász Ferenctől, váljon meg a kormányának azon tagjától, aki ilyen módszereket alkalmaz" - szólította fel a miniszterelnököt.
Simicskó István a tájékoztatón bemutatta azt a levelet, amelyet a Zrínyi Kht. Médiaszerkesztőségének tíz újságírója, köztük az elbocsátott főszerkesztő írt Juhász Ferencnek segítségét kérve "a probléma megoldásában". A dokumentum aláírói - egyebek közt - leszögezik, "hogy sem most, sem a jövőben ilyen feladatot nem vállalnak, mert ezek a kérések az újság alapító okiratában nem szerepelnek, az újságírói etikával nem összeegyeztethetők, a sajtótörvénnyel, de a munka törvénykönyvével is ellentétesek, munkaszerződésünkben, munkaköri leírásunkban természetesen nem szerepel ilyen feladat."
fideszfrakcio.hu