Vasárnap nem várható megállapodás: Gyurcsány a gazdák jogait vonja kétségbe
Jakab István, a demonstráló gazdák tárgyalóküldöttségének vezetője szerint vasárnap előreláthatólag nem születik megállapodás a minisztérium képviselőivel. Ezt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a tárgyalások első szünetében mondta az MTI-nek.
Dátum: 2005-03-06 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:15.989115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Álláspontját azzal indokolta, hogy a demonstráló gazdák világos és egyértelmű üzenetet kaptak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől. Ezzel a Magosz elnöke a kormányfő szombati törökbálinti kijelentésére utalt, amely szerint nem áll rendelkezésre többletforrás a gazdák követeléseinek teljesítésére.
Jakab István kijelentette: "mi pedig úgy gondoljuk - és ezért dolgoztunk egész éjszaka -, hogy világossá tesszük: a mi követeléseink törvényesek és jogszerűek".
Az agrár-érdekképviseleti vezető szerint nem kell összeugrasztani a különböző társadalmi csoportokat és rétegeket, mert a demonstráló gazdák nem kérnek mást, mint ami jog és törvény szerint megilleti őket.
MTI - fideszfrakcio.hu