Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pincehelynek nem jár egészségügyi ellátás?

Súlyos elmarasztalásban részesült a Tolna megyei Közgyűlés szocialista elnöke, amikor az önkormányzatok törvényes működését felügyelő Közigazgatási Hivatal - helyt adva a megyei Fidesz frakció panaszának -, írásban figyelmeztette a jogkövető magatartás betartására - mutat rá Koltai Tamás és Barkóczi József közleményben.


Dátum: 2005-03-07 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:21.445266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megyei közgyűlés szocialista többsége még tavaly szeptemberben ugyanis úgy döntött a Pincehelyi Kórház sebészeti fekvőbeteg osztályának bezárásáról, hogy előzetesen elfelejtette megkérdezni a területi ellátásban érintett települések testületeinek véleményét, pedig ez a jogszabályok szerint kötelező.

A Pincehely környéki polgárok azóta is mélyen igazságtalannak tartják, hogy a szocialista többségű megyei önkormányzat bezárta kórházuk sebészeti osztályát, és azt is, hogy a mindezt hónapok óta tétlenül néző és támogató Rácz Jenő a minap bejelentette: tanulmányt fog készíttetni a kórház jövőjéről. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felháborítónak tartja, hogy az egészségügyi tárca vezetője fél évvel a pincehelyi családokat hátrányosan érintő döntés után még mindig csak az időt húzza. A Pincehelyi Kórház fejlesztéséről szóló szakértői tanulmány ugyanis már öt éve elkészült, az a minisztérium és a megye vezetőinek is a rendelkezésére áll.

Ha nincs pénz, nincs orvos. Ha nincs orvos, nincs ellátás. Pedig a körzetbe tartozó 32 ezer embernek nagy szüksége volna a sebészeti osztályra. A legközelebbi kórházak több mint 50 kilométerre vannak - ráadásul félő, hogy a sebészet megszűnésével előbb, vagy utóbb a belgyógyászat is hasonló sorsra jut.

A sebészeti fekvőbeteg ellátásból jogszabálysértő módon kizárt települések közül Fürged önkormányzata péntek esti ülésén ezért úgy döntött, hogy bírósághoz fordul a megyei közgyűlés döntésének megsemmisítését kérve. Mert nem csak a milliárdosoknak jár tisztességes egészségügyi ellátás.

Szekszárd, 2005. március 6.

Koltai Tamás

megyei frakcióvezető

országgyűlési képviselő

Barkóczi József

Fürged polgármestere

a megyei közgyűlés tagja

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek