Figyelmezető sztrájkot tartanak a békéscsabai Normon-Tool Kft.-nél
Egynapos figyelmeztető sztrájkot tartanak a békéscsabai Normon-Tool Kft.-nél hétfőn - közölte az MTI-vel Egeresi Sándor, az üzemben működő Munkástanácsok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke hétfőn.
Dátum: 2005-03-07 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:21.738313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olasz tulajdonban álló, forgácsológépek szerszámait és tartóit gyártó cég 110 dolgozójából a közel 80 fős fizikai állomány nem vette fel a munkát.
A dolgozók azért sztrájkolnak, mert az elmúlt évben több alkalommal késve kapták meg a fizetésüket, és a munkaadó több hónapos késéssel fizette be az önkéntes nyugdíjpénztárba a járulékot.
Benyó András, a kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az utóbbi időszakban négyszer fordult elő, hogy 3-4 napos és szintén négyszer, hogy 8-10 napos késéssel kapták meg a dolgozók a fizetésüket.
"Valóban volt hátralékunk az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseknél is, ám azt egy tavalyi megállapodás alapján folyamatosan rendezzük" - mondta.
A cég vezetése egyelőre csak szóban kapott tájékoztatást a dolgozók követelésiről, most várják a sztrájkolók írásban is megfogalmazott álláspontját. "A tárgyalóasztalnál kell megegyeznünk egymással" - mondta Benyó András.
MTI - fideszfrakcio.hu