Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fizessen, ne sértegessen a Gyurcsány-kormány

A Fidesz-frakció felszólítja a kormányt, fizesse ki a gazdáknak jogos jussukat, fejezze be a sértegetést és a választópolgárok megtévesztését. Így zárta Áder János a Fidesz frakcióülésének nyilvános részén tartott belpolitikai értékelő beszédét.


Dátum: 2005-03-07 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:22.326721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakcióvezető emlékeztetett rá, hogy 2002. szeptemberében politikai megállapodás történt a négy parlamenti párt és a kormány részvételével, miszerint a kormány mindent megtesz a gazdák érdekében. Aztán a koppenhágai megegyezést követően ismét megígérte a kormány, hogy mindent megtesznek a mezőgazdaságból élőkért. Mindezt követte a tavalyi megállapodás a kormány és a gazdák közt.

- Ígéretét egyik alkalommal sem tartotta be a kormány - mutatott rá Áder János. Ehelyett ismét hazudnak, riogatnak és sértegetik a gazdákat. Három éve 23 millió román munkavállalóval riogattak a szocialisták, a december 5-i népszavazás előtt azzal, hogy 1 millió határon túli magyar jön Magyarországra, akik elvennék a pénzt az anyaországiaktól. Ma azzal riogatnak a kormány okos tagjai, hogy a gazdák követeléseinek teljesítése adóemeléssel járna, a minimálbér adómentességének eltörlésével, a gyógyszerek árának kétszeresére emelésével, s a családi pótlék megszüntetésével.

Holott ma a magyar adófizetők mintegy 70 milliárd forinttal kevesebbet áldoznak a gazdákra, mint 2002-ben. Ugyanis, míg 2002-ben 208 milliárd forintot jutatott a magyar költségvetés a mezőgazdaságból élőknek, ma csupán 140 milliárdot. Tehát nem plusz 200 milliárd forintról van szó.

Mit is akarnak a gazdák? Kamattámogatást, amire a kormány kötelezettséget vállalt. Állatjóléti támogatást, amire szintén létezik kormányzati kötelezettségvállalás. A tavalyi nemzeti kiegészítést, amit a szlovák és a lengyel gazdák már régen megkaptak, és ami miatt az ő termékeiket lehet Magyarországon is kapni. A gazdák ezen túl a jogtalanul visszatartott Áfa visszafizetését, valamint a területalapú támogatások kifizetését várja el a kormánytól. A Fidesz-frakció felszólítja a kormányt, fizesse ki a gazdáknak jogos jussukat, fejezze be a sértegetést és a választópolgárok megtévesztését.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek