Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Búcsú Kozák Andrástól

Kozák András színművész búcsúztatása március 17-én, csütörtökön 14.15 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz termében - közölte a Magyar Színházi Társaság az MTI-vel. A Kossuth - és Jászai-díjas érdemes és kiváló művészt hosszan tartó súlyos betegség után február 24-re virradóra érte a halál; előző nap töltötte be 62. születésnapját.


Dátum: 2005-03-07 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:24.432630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kozák András 1943. február 23-án született Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az akkori Vencsellőn. A Színház - és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színház, majd 1966-tól 1991-ig a Thália, illetve Arizona Színház művésze volt. Ezt követően 2001-ig a Nemzeti Színházban, a jelenlegi Pesti Magyar Színházban játszott, 2003-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, művészeti vezetője volt. Kozák Andrást 1971-ben és 1978-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. A színművész 1981-ben érdemes művész, 1990-ben kiváló művész címet kapott, majd 1993-ban Magyar Művészetért-díjban, 1996-ban Kossuth-díjban részesült.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek