Áder János: Hazug, riogató kampányt folytat a kormány a gazdák ellen
A kormány ahelyett, hogy megállapodott volna a gazdákkal egy hazug, durva, az emberek félelmére építő kampányba kezdett, amit Gyurcsány Ferenc is folytatott ma a Parlamentben - mondta Áder János frakcióvezető napirend előtti felszólalásában hétfőn.
Dátum: 2005-03-07 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:27.188577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elnök Asszony, Tisztelt Ház!
Érdekes volt hallgatni az imént Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.
Ő beszél tiszteletről, a tiszteletadás fontosságáról, aki néhány héttel ezelőtt még azt üzente Orbán Viktornak, hogy fogja be a száját.
Ő beszél tiszteletről, a tiszteletadás fontosságáról, aki nem utasítja rendre mezőgazdasági miniszterét, amikor sértő, a gazdákat sértő kijelentésekre ragadtatja magát.
Ő beszél a tisztelet fontosságáról, amikor tíz napja nem hajlandó elfogadni a gazdák kinyújtott kezét, belecsapni abba és leülni a gazdákkal tárgyalni.
Gyurcsány Ferenc beszél arról, hogy kár bejönni a Parlamentbe akkor, hogyha az ember elképesztő ostobaságokat hallhat, és elképesztő butaságokat hallhat, különösen kormánypárti politikusoktól, ebben igaza van, Miniszterelnök úr.
Na, de miniszterelnök úr, amit Ön itt művelt, az maga az elképesztő ostobaság és butaság, és ráadásul ezt egy hete produkálják, egy hete ismétlik újra meg újra.
Mit is csináltak Önök az elmúlt héten? Mi történt az elmúlt héten? Ahelyett hogy cselekedtek volna, ahelyett, hogy megállapodtak volna a gazdákkal egy hazug, durva az emberek félelmére építő kampányba kezdtek és ennek láthattuk most egy újabb formáját Gyurcsány Ferenc előadásában.
Ugyanezt tették Önök akkor, amikor a huszonhárom millió románnal riogattak és ugyanezt tették Önök fél évvel korábban, fél évvel ezelőtt, a december 5-i népszavazás előtt, amikor egy millió romániai magyar beözönlésével riogatták az anyaországi magyarokat.
Most ugyanezt csinálják. Adóemelésről beszélnek, a gyógyszerárak duplájára emeléséről beszélnek, és a családi pótlék megszüntetéséről beszélnek, ebből kaptunk az előbb egy kis ízelítőt.
Igaza van-e Önnek, Miniszterelnök úr, amikor azt mondja, hogy a gazdák több mint kettőszáz milliárd forintot kérnek?
Hát akkor vegyük sorra, mit is kérnek a gazdák, Miniszterelnök úr!
Kérik a kamattámogatásoknak a kifizetését, erre egyébként Önök garanciát vállaltak.
Kérik az állatjóléti támogatásoknak a kifizetését, Miniszterelnök úr. Ezt Önök egy évvel ezelőtt a gazdákkal kötött megállapodás keretében vállalták, miniszterelnök úr.
Kérik a nemzeti kiegészítés kifizetését, Miniszterelnök úr! Koppenhága után másról sem hallottunk, mint hogy ezt haladéktalanul, gyorsan, hiánytalanul ki fogják fizetni.
Kérik a visszatartott - a jogosulatlanul visszatartott - általános forgalmi adó kifizetését. Ez ugyan nem szerepelt a választási ígéretekben, hogy jogtalanul visszatartják majd az általános forgalmi adót, de a gazdák ezt is kérik, Miniszterelnök úr!
Kérik a területalapú támogatásokat, Miniszterelnök úr, azt, amire Önök itt a Parlamentben azt mondták, azt ígérték, hogy december végéig kifizetik. Ön, amikor a januári minisztériumi látogatása során fölkereste a mezőgazdasági minisztériumot, Ön, Miniszterelnök úr, személy szerint azt kérte Németh Imre mezőgazdasági minisztertől, hogy február végéig fizessék ki a földalapú támogatásokat. Március 7-e van, Miniszterelnök úr, és az ötven százalékát fizették ki a törvény szerint járó összegnek.
Hogy beszélhet ezek után ön tiszteletről, nagyobb megbecsülésről, a falu jövőjének és a mezőgazdaság jövőjének a fontosságáról?
Hol van itt, Miniszterelnök úr olyan követelés, amit a magyar gazdák jogosulatlanul fogalmaztak meg? Sehol. Minden követelésre korábban önök ígéretet tettek és garanciát vállaltak.
Ha annyi támogatást adtak volna, Miniszterelnök úr, az adófizetők pénzéből, mint amennyit a polgári kormány adott, mert legyen erős, Önök kevesebbet adtak.
Ön beszél arról, hogy 197 milliárdot adnak az adófizetők pénzéből, múlt héten még 208 milliárd forintról beszélt, mindegy, a lényegen nem változtat, a polgári kormány idején a magyar adófizetők pénzéből több támogatást kaptak a gazdák, mint most. A különbséget az Európai Unió finanszírozza, Miniszterelnök úr, ez az igazság.
Ha csak annyit fizetnének, mint amennyit a polgári kormány utolsó esztendejében kapták a magyar gazdák, ma nem lennének a gazdák az utakon.
És hogy ha csak fele annyit tettek volna a mezőgazdaságért, mint amennyit dumáltak róla, a magyar gazdáknak nem kellene most az utak mentén fagyoskodniuk.
Miniszterelnök úr, ha ön nem csak beszélne arról, hogy a mezőgazdaság milyen fontos, milyen fontos a vidék és a falu, tenne is érte valamit, talán egy kicsit előrébb jutnánk.
És időnként persze tanulmányozhatná a saját választási ígéretüket. Itt van, ezt tesszük az agrártermelőkért, megjelent egy békéscsabai helyi lapban.
Mit is ígértek önök? Azt ígérték, hogy a kukorica garantált felvásárlási ára 21 ezer forint lesz. Ma tudják mennyi? 17 ezer és 19 ezer forint között van.
Azt ígérték, hogy a sertés felvásárlási ára 350 és 400 forint között lesz. Tudja mennyi most a sertés felvásárlási ára? 275 és 285 forint között van.
Miniszterelnök úr, ezekről a számokról kellett volna beszélnie!
fideszfrakcio.hu