Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington előtérbe helyezi az iraki ellenzéket

Iraki ellenzéki csoportok vezetői folytattak megbeszélést szombaton Dick Cheney amerikai alelnökkel és Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel azon erőfeszítés keretében, hogy felépítsenek egy hiteles ellenzéket a bagdadi rezsimmel szemben és felkészüljenek a Szaddám Huszein elnök utáni időszakra.


Dátum: 2002-08-11 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:42.747812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 30 percesre tervezett megbeszélés - amelyet videokonferencia keretében folytattak le szombat délelőtt a nyári rezidenciáján Wyomingban tartózkodó Cheney alelnökkel - a második felvonása volt a hat belső vagy száműzetésben működő iraki ellenzéki csoport vezetői és az amerikai kormányzat közötti magas szintű érintkezéseknek. Az első jelentős megbeszélést pénteken tartották a washingtoni külügyminisztériumban.

Az iraki ellenzék tagjai szombaton találkozhattak a védelmi miniszterrel is, amikor a videokonferencia miatt a Fehér Házban tartózkodtak. Az értesülést szombaton egy hivatalos forrás megerősítette a Pentagonban.

Washington és az iraki ellenzék pénteken azon dolgozott, hogy tevőlegesen előkészítsen egy "Szaddám Huszein utáni" politikát. A hat iraki ellenzéki csoport vezetői az amerikai kormánytényezőkkel folytatott megbeszélésük után bejelentették, hogy az Egyesült Államok támogatásával hamarosan konferenciát rendeznek más csoportok bevonásával. Az egyik küldött, Hamíd al-Bajati az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa részéről (SCIRI) közölte, hogy a konferenciát "a közeljövőben" tartják, "talán egy európai országban".

A teheráni székhelyű síita SCIRI mellett a Mozgalom az Alkotmányos Monarchiáért, a Mozgalom a Nemzeti Megegyezésért, az Iraki Nemzeti Kongresszus és két kurd szerveződés, a Kurdisztán Demokratikus Pártja és a Kurdisztáni Hazafias Szövetség vesz részt az amerikai megbeszéléseken.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek