Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tankönyv után diákigazolvány - Erdős Ákos újra nyerő lehet?

Két év után újra tendereztet a liberális oktatási miniszter. A tét most nem a Sulinet - amely két miniszteri biztos bukásába került, - hanem az új diákigazolványok elkészítése. A munka elvégzésére legnagyobb esélye Erdős Ákosnak, a miniszterelnök volt üzlettársának lehet - hívta fel a figyelmet a parlamentben Pánczél Károly.


Dátum: 2005-03-07 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:30.887192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő elmondta, hogy a pályázóknak ezúttal tizenkét nap állt rendelkezésükre, hogy pályázataikat elkészítsék. Míg a Sulinet tender esetében a jelenlegi gazdasági miniszter, Kóka János cége volt nyerő helyzetben, addig most a miniszterelnök volt üzlettársa, Erdős Ákos rendelkezik olyan infrastruktúrával, amellyel elkészítheti az új diákigazolványokat.

Ön szerint mennyi eséllyel indulhat a tenderen az, aki nem készült fel hónapokkal előbb? Nyerhet-e más, mint Erdős Ákos, a miniszterelnök volt üzlettársa, akinek sikerült privatizálnia a Tankönyvkiadót is? - kérdezte Pánczél Károly Magyar Bálintot.

A diákigazolványok elavultak, cseréjükre szükség van, ezért választotta a minisztérium a gyorsított eljárást a pályázat kiírásában - mondta válaszában Magyar Bálint.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek