Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pedagógusok az oktatási jogok biztosához fordulnak

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatási jogok miniszteri biztosához fordult a költségvetési törvény közoktatást érintő módosításai miatt, amelyek elbocsátásokat is előidézhetnek az intézményekben - közölte Varga László, a PSZ elnöke hétfőn Budapesten.


Dátum: 2005-03-07 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:26:31.502780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A PSZ kezdeményezi, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosa indítson eljárást és hivatalból tegyen javaslatot az oktatási miniszternél a közoktatási rendelkezések 2005. évi költségvetési törvényben szereplő módosítására és hatályon kívül helyezésére - mondta sajtótájékoztatón. A PSZ azt kifogásolja: a költségvetési törvény úgy módosította a közoktatási törvényt, hogy a nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott vezetők és alkalmazottak létszámának jelentős része az eddigi kötelezően előírt helyett ajánlottként jelenik meg - közölte az érdekvédő.

A törvénymódosítás különösen az intézményvezetőknél, a gyermek- és ifjúságvédelem területén és a technikai alkalmazottaknál idézhetnek elő jogsérelmet, amelyek egyelőre felbecsülhetetlenek - mondta Varga László az MTI kérdésére, hozzátéve: "azt vélelmezzük, nem lesz kevés", de a PSZ-nek március végén lesznek pontosabb adatai. Közölte: a törvénymódosítás az eddigi szabályozáshoz képest az intézményvezető-helyettesek számát kétharmaddal csökkentette. Előállhat az az extrém eset, hogy egy négyszáz tanulót oktató intézményben az egyetlen kötelezően alkalmazandó vezetőnek helyettes nélkül kell a feladatait ellátnia, miközben teljesítenie kell kötelező óraszámát is. Kifogásolta, hogy a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátására minimálisan rögzített egy fő kötelező létszámot a jogszabály szintén csak ajánlottként említi.

A szakszervezet tapasztalatai azt mutatják: a fenntartók többsége él azzal a lehetőséggel, hogy ez esetben az átszervezés - mivel nem elsősorban pedagógusokról van szó - tanév közepén is végrehajtható. Ezáltal a szegényebb önkormányzatok nevelési oktatási intézményeiben romlik a tanulók ellátása, sérül az esélyegyenlőség.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek