Bush: kihívással néz szembe a gazdaság
George W. Bush amerikai elnök szerint országa gazdasága nagy kihívással néz szembe és a napokban megrendezésre kerülő nagy gazdasági fórumon arra keresnek majd választ, milyen lépésekkel lehet tovább élénkíteni a gazdaságot.
Dátum: 2002-08-11 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:43.035493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben az amerikai gazdaság az idei második negyedévben igen gyenge, 1,1 százalékos növekedést ért el és jelentősen nő a költségvetés hiánya, az amerikai elnök a keddi fórumon várhatóan arról szól, hogy szilárdak a gazdaság alapjai - közölte a Reuters.
Bush szombaton elhangzott heti rádióbeszédében kijelentette: annak dacára, hogy hivatalba lépésekor már recesszióban volt a gazdaság, majd a szeptember 11-i terrortámadások és a közelmúlt vállalati könyvviteli szabálytalanságai miatt további kihívások elé néz, a feladatokat megoldhatónak találja.
Kedden a Baylor egyetemen Bush, Dick Cheney alelnök, Paul O'Neill pénzügyminiszter és más vezető kormányzati tisztviselők közös együtt gondolkodást tartanak mintegy 250 vállalkozó, befektető, gazdasági szakértő és szakszervezeti vezető részvételével.
A vállalati könyvviteli botrányok, amelyek komolyan megrázták az amerikai gazdasági életet és jelentősen csökkentették a befektetői bizalmat, arra késztették a kongresszust, hogy szigorítsa a kiszabható büntetést azokra a vállalati vezetőkre, akikről kiderült, hogy csaltak. A törvényt Bush elnök a közelmúltban írta alá.
A fórumot néhány nappal azelőtt tartják, hogy 947 cég vezetőjének augusztus 14-ig személyesen kell megerősítenie: legutóbbi vállalati eredményeik fedték a valóságot. Az amerikai tőzsdefelügyelet azt reméli, hogy ettől az intézkedéstől helyreáll a befektetői bizalom, ami igencsak megcsappant egyebek között a WorldCom és az Enron cégek botrányai miatt és meredeken zuhantak a tőzsdei részvényárak.
Bush a fórumtól azt várja, hogy tisztázódjon: hol tart jelenleg a gazdaság, milyen hatással vannak az élénkítésére tett kormányzati lépések és miként lehet komolyabb növekedést elérni.
MTI - fidesz.hu