Terroristázás: Gyurcsány alázatos szolgája volt az MTI
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához. Kifogásolta, hogy a Magyar Távirati Iroda minden alapvető etikai és szakmai szabályt megszegve, minden pártatlanságot félretéve próbált segíteni Gyurcsány Ferenc elhíresült, a szaúdi focistákat arab terroristáknak nevező kijelentésének eltussolásában. Az ORTT Panaszbizottsága helyt adott a kifogásnak.
Dátum: 2005-03-08 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:36.266629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
ÁLLÁSFOGLALÁS
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához. Kifogásolta, hogy a Magyar Távirati Iroda Rt. 2005. február 7-én nem közölte a Fidesz Kulturális Tagozata Sportszekciójának nyilatkozatát, mely a miniszterelnök szaúd-arábiai labdarugó-válogatott tagjaira tett sértő kijelentésére reagált. A Panaszbizottság 4. számú eljáró tanácsa a panasznak helyt adott.
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának eljáró tanácsa kötelezi a Magyar Távirati Irodát, hogy az 1996. évi I. törvény 50. § (2) bekezdése szerint a jelen állásfoglalás kézhezvételét követően értékelő magyarázat nélkül tegye közzé az alábbiakat:
"A Panaszbizottság jelen állásfoglalásában megállapította, hogy a Magyar Távirati Iroda megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi L törvény 4. § (1) bekezdését azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt emlékünnepségén a miniszterelnök azon kijelentését, mellyel a szaúd-arábiai labdarugó-válogatott tagjaira sértő kijelentést tett, elkésve hozta nyilvánosságra. Ennek következtében ezen hír időszerűségét vesztette, mivel addigra különböző hírforrások már széltében-hosszában nyilvánosságra hozták ezen eseményt. Az MTI késlekedésének is jelentős szerepe volt abban, hogy a miniszterelnök k jelentését pontos szövege tévesen ment át a köztudatba és az a mai napig is eltorzítottan él a közgondolkodásban."
Jelen állásfoglalással szemben az 1996. évi I. törvény 51. § (1) bekezdése értelmében annak közlésétől (kézhezvételétől) számított negyvennyolc órán belül - a Panaszbizottság útján - jogorvoslati kérelemmel lehet fordulni az Országos Rádió és Televízió Testülethez (1088 Budapest, Reviczky u. 5.).
Indokolás
A Fidesz Kulturális Tagozatának Sportszekciója nyilatkozatot juttatott el az MTI-hez azzal a kijelentéssel kapcsolatban, amely a Magyar Szocialista Párt emlékünnepségén hangzott el. A Fidesz azt panaszolta, hogy Gyurcsány Ferencnek a szaúdi labdarugó-válogatottra tett sértő kijelentésére megszerkesztett cáfolat-kérő véleményét a Távirati Iroda nem adta le. A főszerkesztő ezt szóban azzal indokolta, hogy a nyilatkozatot azért nem közölték, mert nem volt ismeretes előttük az alaphír, valamint nem tartották jelentős szervezetnek a Fidesz Kulturális Tagozata Sportszekcióját.
A Panaszbizottság eljáró tanácsa megállapította, hogy egy országos érdeklődésre számot tartó kijelentés, amely igen gyorsan ismerté vált, nem kerülheti el a Magyar Távirati Iroda figyelmét. A hírügynökségnek az a védekezése, mely arról szólt, hogy igyekeztek megszerezni az elhangzott kijelentés teljes szövegét, és ez időbe tellett, méltányolható, de nem fogadható el. Ezért a Panaszbizottság eljáró tanácsa - tekintettel arra, hogy a miniszterelnök kijelentését előbb kommentálták külföldi nagykövetek, és a médiumok, mint a hírügynökség - egyhangúlag arra az álláspontra jutott, hogy a Magyar Távirati Iroda késlekedésével megsértette a médiatörvény 4. § (1) bekezdésének azt az előírását, amely az időszerűséget követelményként írja elő.
A panaszt a Panaszbizottság 4. sz. eljáró tanácsa egyhangú döntéssel az 1996. évi I. törvény 50. § (2) bekezdés alapján a 49. §-ban szabályozott eljárás keretében hozta.
Budapest, 2005. március 1.
fideszfrakcio.hu