Sértő kijelentések Németh Imrétől
A Fidesz budapesti szervezete Németh Imre agrárminiszter alkalmatlanságát sejti a gazdademonstráció mögött. Sértő politikai nyilatkozatai - "csöpögő nyálú, hatalom sóvár emberek akciója" -, nemkívánatos feszültséget keltenek a budapestiek és a magyar gazdák között.
Dátum: 2005-03-08 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:27:38.343088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több, mint két hete tart Budapesten a demonstráció és újabb traktorok érkezése várható a napokban. Meg kell állapítanunk, hogy eddig a mintegy ezer traktor vonulása, és parkolása semmilyen közlekedési fennakadást nem okozott a fővárosban. A gazdák soha nem látott fegyelmezettséggel, rendben, nyugodtan, békés hangulatban demonstrálnak eddig, amit a Budapestiek nevében köszönünk nekik.
Köszönjük továbbá az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök tevékeny részvételét, türelmét és helytállását a békés demonstráció biztosításában.
Ugyanakkor köszönet illeti meg a budapestieket, akik nemcsak türelmet és megértést mutatnak a gazdákkal szemben, de sokan meleg étellel, forró teával, bíztató szavakkal segítik, bátorítják őket.
Felszólítjuk Németh Imre minisztert, hogy őrizze meg a maga és a budapestiek nyugalmát, és figyelmét a probléma megoldására fordítsa. Felszólítjuk a rendőri vezetőket is, hogy ahhoz hasonló nyilatkozatokkal, mint amit Garamvölgyi László az ORFK kommunikációs igazgatója tett, idézzük "Eddig 130 millió forintba került a demonstráció biztosítása. Ez a rendőrség saját költségvetését terheli", ne keltsenek békétlenséget, ellenséges hangulatot a Budapesten szolgálatot teljesítő rendőrök és a fegyelmezetten, békésen tüntető mezőgazdaságból élő vidéki gazdák között. A rendőrségnek alapfeladata az engedélyezett demonstrációk biztosítása. A költségek gyakori hangsúlyozásával, ne akarják egymás ellen hangolni hazánk polgárait, hiszen a rendőrségnek sem lehet érdeke a békés demonstráció helyett feszült közállapotok generálása.
Budapest, 2005. március 8.
Kupper András
Fidesz -Magyar Polgári Szövetség
budapesti elnöke
fideszfrakcio.hu